Zárt kapus lesz a magyar–feröeri Eb-selejtező
Zárt kapuk mögött kell megrendezni október 8-án a Magyarország–Feröer Eb-selejtezőt az UEFA elsőfokú döntése értelmében, amelyet a Románia elleni mérkőzésen tapasztalt rendbontás miatt hozott.
Az MLSZ.hu szerint az UEFA döntése aránytalanul súlyos, és nem veszi figyelembe a szurkolók elsöprő többségének kimondottan sportszerű viselkedését, és kifejezetten rossz üzenetet küld egy olyan magyar–román mérkőzés után, amelynek általános hangulatáról minden jelenlévő pozitív tapasztalatokat szerezhetett.
„Amikor a szurkolók egy kis része rasszista bekiabálásokkal próbálkozott, a többség pár másodperc után tudatosan, hangos buzdítással nyomta el ezt a hangot” – áll még az MLSZ közleményében.
A stadionbezárás mellett az UEFA 70 ezer eurós büntetést is kiszabott a FARE (Football Against Racism in Europe – Futball a Rasszizmus Ellen Európában) szervezet anonim megfigyelőinek jelentése alapján. Az MLSZ közzé is tette azt a három – egyébként nem nyilvános – videót, amelyek alapján büntettek, ezeken jól hallható a közönség cigányozása.
A románok elleni selejtező volt az első olyan meccse a válogatottnak a szurkolói kártyás rendszer bevezetése óta, amire kártya nélkül is lehetett jegyet venni. A tavaly októberi, bukaresti selejtező után szintén büntette az MLSZ-t az európai szövetség, akkor 30 ezer eurót kellett fizetni, a finnek elleni mérkőzésre pedig bezárattak két szektort.