Vona hidászai

– Építsünk hidat egymáshoz! – mondta évindítójában a Jobbik elnöke. Mögötte, a molinón stilizált nemzetiszín hidak jelezték, hogy Vona Gábor nem tréfál: nem a pártokhoz, hanem a Fidesz és az MSZP közötti acsarkodásba beleunt emberekhez akar eljutni. Üzemlátogatáson, falufórumon vagy épp pulpitusról, de nagyon meg akarja győzni őket. Látszik, a radikális szervezet folytatja a néppártosodási mantrát.

A közvélemény-kutatások szerint ez eddig bejött. A Medián állítja: trenddé vált a Jobbik előnye az MSZP előtt. (A Nézőpont Intézet felmérése szerint ez nincs egészen így, náluk, bár a statisztikai hibahatáron belül, egy százalékkal megelőzik Vonáékat a szocik. Ám listás voksokból az ő mérésük szerint is többet visz a Jobbik.)

A Fidesz nyugodt, utcahosszal vezet az egész mezőny előtt, de a szocialisták sem tűnnek idegeseknek. Egyebek mellett egy 2013-as, általuk megrendelt felmérésre hivatkoznak, amely szerint 450 ezer szavazó ingadozik a Jobbik és az MSZP között, ám amikor azt kérdezték tőlük, ki alkalmasabb a kormányzásra, két és félszer többen mutattak a szocialistákra.

– Amerikában minden közvélemény-kutatás Trump előnyét jelezte, mégis megelőzte őt Ted Cruz az iowai jelölőgyűlésen – mondják. Sántít a párhuzam, de azt sugallják általa, hogy a radikálisabb jelölt, ha komolyra fordul a voksolás, idehaza is alulmaradna.

Ennek ellentmond a tapolcai választás: a jobbikos Rig Lajos simán hozta a körzetet. Elég volt ehhez egy helyi témával, a kórház helyzetével kampányolnia, ideológiamentesen.

Sokan abban is bíznak, nem minden jobbikosnak tetszik a középre húzás taktikája. Az elnök és a párt Facebook-oldalán könnyen találni elégedetlen kommenteket is: „Tisztelt Elnök Úr! Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél, kik juttattak idáig. Én nem erre a Jobbikra szavaztam, nem ebben hittem!” „Én mindig a Jobbikra szavaztam, de nagyon kezdek csalódni bennük. (...) Kezd a Jobbik a liberálisok felé hajlani!”

Sokan úgy gondolják, a szélsőséges „kisdobos”, Novák Előd és körei is keresztbe tehetnek Vona elképzeléseinek. Tudatában vannak ennek a mérséklés jobbikos hívei is, de eddig nem tudták kiszorítani őket a pártvezetésből. Ám mintha mégis sikerült volna Novákot pacifikálni. Bár tavaly októberben tett egy eleve elvetélt kísérletet a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálására, és jelezte, ha nem lesznek ott rendőrök, visszatér vésővel, kalapáccsal. (Lapzártáig nem teljesítette az ígéretét.) Az Index a napokban arról számolt be, hogy Novák egy SS-veterán mellett mondott volna beszédet a német és a magyar csapatok második világháborús akciójára emlékező programon, ám a jobbikos politikus végül visszalépett. Arra a kérdésre, hogy pártja középre nyitása miatt maradt-e távol, a lapnak elismerte: döntésének tartalmi okai is vannak.

Vona tehát építgetheti a hídjait.

Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője régóta állítja, a néppártosodás taktikája bejött a Jobbiknak. 2013-ban kezdődött a folyamat, és rá egy évvel, a választásokon több mint egymillióan támogatták a pártot. Bár az uniós választás nem sikerült nekik, az önkormányzatin jól szerepeltek. 2015 tavasza mérföldkő volt a szervezet történetében: egyéni választási győzelmet arattak Tapolcán. Később kicsi visszaesés, stagnálás következett, ami a migránsügy következménye. A menekültválság idején a Fidesz nemcsak a Jobbiktól szívta el a levegőt, hanem a többi párttól is.

Juhász Attila a Jobbik mérséklődése előtt sem hitt abban, hogy a párt támogatottsága meg fog állni egy bizonyos korlátnál, amit sokak szerint a magyar társadalom állítana a szélsőséges szervezetek elé. Nincs ilyen korlát – véli.

Nem csak a Fidesz és a Jobbik között van átjárás, a baloldalról is átpártolhatnak a munkásosztály leszakadó, frusztrált tagjai Vona szervezetéhez. Juhász Attila szerint csak azon van vita, hogy honnan jönnek többen.

A 2009–2010-es kutatások szerint kezdetben a jobboldali pártoktól, a MIÉP-től, a Fidesztől, valamint a nem szavazók közül többen érkeztek a Jobbik „alaptáborába”, mint a baloldalról. Persze a 2006-ban még MSZP-s szavazók közül 2009–2010-ben sokan voksoltak a Jobbikra, főként az északkeleti országrészből, a hajdani nagy szocialista iparvárosokból.

– Ma a kicsi, de stabil szavazótáboron osztozkodó baloldali pártoktól már nem vándorolnak át voksok a Jobbikhoz. Létezik azonban egy másik tábor. Azoké, akik bizonytalanok, nincs pártpreferenciájuk, de választási időszakokban oda csapódnak, ahol a Fidesz legyőzésének esélyesét látják. Közöttük sokan lehetnek olyanok, akik 2002-ben és 2006-ban még az MSZP-t támogatták.

– Veszprémben ezek a szavazók a baloldal által támogatott, független Kész Zoltánra, Tapolcán pedig a jobbikos Rig Lajosra voksoltak – mondja Juhász Attila.

A Jobbik 2013 óta ragaszkodik ahhoz a stratégiájához, hogy azokat a választókat kell meggyőzni, akik nem rendelkeznek erős értékorientációval, nincs pártpreferenciájuk, azokra szavaznak, akiket majd a választási időszakban a legszimpatikusabbnak és esélyesnek tartanak.

A kérdés az: ráhajthat-e a baloldali szavazókra a Jobbik, sőt kitöltheti-e a baloldalon keletkezett űrt?

– A Jobbikból lehet mérsékeltebb, visszafogottabb szervezet, de baloldali párt nem lesz belőle. Neki ez is elég: a baloldalhoz lazábban kötődő nem törzsszavazókat kell csak elszívnia – mondja a vezető elemző.

Böcskei Balázs politikai elemző is úgy látja, a választók el tudják helyezni a bal-jobb skálán a Jobbikot, a párt nem tud betörni a baloldali térbe úgy, ahogy a kilencvenes években a liberális Fidesz töltötte ki a keresztény-konzervatív mezőt.

Míg annak idején a Fidesz tudatosan kezdett úgy beszélni, ahogy azt a keresztény-konzervatív pártoktól elvárják, a Jobbik nem fogalmaz ideologikusan. Vona úgy szól a baloldali szavazókhoz, hogy a biztonságkereső, szorongó, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek meghallják.

A párt szavazótáborában máris jelentős számban vannak olyanok, akik egyszer már elvesztették a munkájukat. A baloldali szervezetek támogatóinak egy része – akik nem úgynevezett magszavazók, hanem csak lazán kapcsolódnak az adott párthoz – szociális, biztonságnyújtó ígéretekkel leválasztható.

Böcskei Balázs nem tartja valószínűnek, hogy valóra válik az a szocialista hit, miszerint a szavazók bizonyos idő után ingamozgásszerűen visszatérnek a baloldalhoz. Ehhez szerinte az MSZP részéről is nagyfokú aktivitás kellene. A Népszabadságban viszont arról írt, hogy „a baloldal egy jelentős része a 20. században ragadt: közpolitika-felfogása, unióképe, múlthoz való viszonya, közpénzek felhasználására való szelektív emlékezete, új populizmusok okainak ismerete, a politikusi szerepfelfogások, a részvételiséghez fűződő kapcsolata vagy az új média progresszív használata alapján hiába uralják a baloldali nyilvánosságot és betelefonálós műsorokat, attól ők még a 20. században vannak”.

– A baloldali politikusok nagy része még mindig az offline sajtótájékoztatók világában vagy a zárt Facebook-köztársaságban él – magyarázza a 168 Órának. – A jobbikos politikusok absztrakt kategóriáktól mentesen, plebejus nyelven beszélnek: dühöt, haragot, szociális frusztrációt jelenítenek meg. De ez nem csak hazai, jobbikos jelenség. Az Egyesült Államokban Trump nyelvezete is ilyen. Mára felerősödött az interaktivitás, a lakossági fórumok, a visszacsatolások igénye. Az emberek el akarják mondani a politikusoknak, mi bántja őket, és viszont akarják hallani magukat a politikusi megszólalásokban.
Ez a baloldalnak egyelőre kevésbé sikerül. Így aztán a Jobbik erősödhet tovább.