Visszafogást!

Miközben Orbán hadrendbe állítja csapatait, mi egymásnak esünk, mintha eszünket vesztettük volna. Normálisak vagyunk?

Önmagukat tépjük, mindannyiunkat gyengítjük az értelmetlen belharccal. A kölcsönös vádaskodások hiszterizált légkörében már észre sem vesszük, hogy a Fidesz épp ezt akarja. Vezérük Cipollaként bűvöli népét: aki nem tart velük, azt a nemzetből is kirekesztené, azzal lázít, hogy tán közéjük is lövetnénk, hiszen mi vagyunk a bűnös oldal, köztünk vannak – és kizárólag köztünk – a gyilkosok leszármazottai.

Most! Most kellene nyíltan, bátran, egységesen föllépni az aljas hazugság ellen. Most kellene leleplezni a nagy bűvész mindenkit átverő trükkjét. Most kellene ráébreszteni a hipnotizáltakat a politikai szemfényvesztésre. Most kellene szembeszegülni azzal az akarattal, amely Közép-Európában egy fejedelemséget készül berendezni a köztársaság hűlt helyén.

Ha hagyjuk, ha mindez akadálytalanul így megy tovább, az közös szégyenünk lesz, barátaim. Összefogás? Igen. De most beletornáztuk magunkat egy új helyzetbe, ezért átmenetileg mást javasolok: visszafogást! Önmérsékletet, józanságot, lecsillapodást.

Mit teszünk most? Egymást gyötörve, gyanúsítva vitázunk azon, hogy az utolsó reményünk szállt-e el október 23-án a Műegyetem előtt, vagy egy kikényszerített látszatösszefogástól kímélte meg magát a demokratikus ellenzék. Szerintem a baloldali pártszövetség azonnali megnyitása most egyenlő lenne a szétszedésével. Ami kockázatos és veszélyes: lehet, hogy a kormányváltó szövetség szétszedhető, de ideges, ingerült kapkodások közepette aligha lesz ismét – és persze másként – összerakható.

A baloldalon most túl sokan érzik magukat egymás sértettjeinek, és túl kevés az esélye annak, hogy ebben a helyzetben mellénk álljanak a bizonytalanok meg a Fideszből kiábránduló megtévesztettek. Valószínűleg egy sor fontos dolgot újra kell tervezni. Egymáshoz való viszonyunkat, kommunikációnkat, stílusunkat, vitakultúránkat; meg kell tanulnunk időnként csöndben maradni; elviselni, hogy a másiknak is lehet igaza; megérezni, mikor mit lehet, mit nem, s melyik a valóban utolsó pillanat, amikor óráink még összeigazíthatók.

Tudom, fogy az idő. Mégis azt mondom: belátóképesség nélkül nincs újratervezés.

Mester Ákos