Viktor SC

Orbán Viktor, ez a „politikába merült futballista jogászgyerek vagy micsoda” (Popper Péter), sokak szerint rendkívül tehetséges. Sajnálom, én eddig nem sok, a valódi politikusokat, államférfiakat jellemző értéket tudtam felfedezni benne.

Nem hajlandó tudomásul venni az írásban rögzített vagy „csak” általánosan elfogadott játékszabályokat, kompromisszumra ab ovo képtelen. A politikai ismereteknek is oly fontos részét képező játékelméletből csak a nullaösszegű játszmát tanulta meg, a hozzá tartozó konfrontatív stratégiával. El sem tudja képzelni, hogy a politikában, a gazdaságban és a társadalomban rengeteg nem nullaösszegű játszma is létezik, ahol jelentős közös előnyök származhatnak a kölcsönös engedményeken alapuló együttműködésből. Akkor is harcol, ha arra semmi szükség, ha nincs ellenség, kreál magának, és nekiront – egyszerűen nem tud mást csinálni, így van összerakva.

Ő az, aki futballistaként néha kézilabdát, néha rögbit, néha meg mindenki számára teljesen ismeretlen játékot játszik a társak legnagyobb döbbenetére. Fütyülhet a bíró, pfujolhat a közönség, rá se hederít! Sőt, addig nem nyugszik, amíg mindenkit az általa alkotott, ráadásul rapszodikusan változtatott új játékszabályok elfogadására, de legalábbis elviselésére nem kényszerít, semmilyen ellentmondást nem tűrve. El kell ismernem, ehhez valóban óriási tehetsége van.

Ezzel az unortodox játékstílussal eddig a hazai bajnokságban tarolt a Viktor SC, nemzetközi színtéren azonban (folyamatos sikerekről zengő jelentései ellenére) egyáltalán nem mutatkozik sikeresnek, és a kiesés felé halad. Apró gond, hogy az emberek, az ország vele együtt.

A túlnyomó többség, mi, az emberek csupán kisded játékainak a játékszerei vagyunk. Vannak, akik vele játsszák, és láthatóan nagyon élvezik is, ők nem képesek, vagy talán inkább nem akarják észrevenni, hogy maguk is csak játékszerek. Megélhetési futballisták vagy micsodák, akiket igen rövid pórázon tart.

Meggyőződésem, hogy ember sem rövid, sem hosszú távon ekkora károkat nem okozott még ennek az országnak. A legnagyobb kár a befolyása alá kerültek-kerítettek gondolkodásában keletkezett, nemzedékváltásokra lesz szükség, mire a társadalom kiheveri.

Ha pesszimista lennék, azt mondanám, Isten óvjon minket, hogy túléljük. Ha optimista lennék, azt mondanám: csak idő kérdése, biztosan túl fogjuk élni. Azonban realista vagyok, ezért azt mondom: emberek, azért nem kellene mindent Istenre és az időre bíznunk!

(Név és cím a szerkesztőségben)