Vezérigazgatót vált az Index.hu

2019. július 15., 18:19

Szerző:

Távozik Andacs Botond az Index vezérigazgatói posztjáról július 15-i hatállyal, helyét Pusztay András veszi át, aki korábban hat évig vezette a hírportált – írja a kreativ.hu az Index közleménye alapján.

Andacs a továbbiakban az Indamedia gazdasági igazgatói pozícióját fogja betölteni, Ziegler Gábort, az Indamedia vezérigazgatóját pedig felkérték az Index igazgatósági tagjának.

A közlemény szerint Bodolai László, a társaság igazgatóságának elnöke nevezte ki Pusztay Andrást az Index.hu Zrt. vezérigazgatójának.

– Pusztay András érkezése is azt a célt szolgálja, hogy garantálva lássam az Index hosszú távon eredményes működését. Ugyanezért éreztem fontosnak felkérni a bevételeink döntő részét szállító Indamedia Zrt. vezetőjét, Ziegler Gábort is, hogy csatlakozzon az igazgatóságunkhoz

– indokolta a döntést Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kurátora.

Az Indamédia cégcsoport egy másik közleményben azt jelentette be, hogy gazdasági csúcsvezetői posztot hozott létre, amelyet Ziegler Gábor felkérésére július 15-től Andacs Botond tölt be. Ő képviseli majd a cégcsoportot gazdasági kérdéseket, és az ő feladata lesz pénzügyileg és gazdálkodási téren összehangolni a leányvállalatok működését.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2024. május 5., 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.