És akkor a Fővárosi Kormányhivatal megállapította, hogy a BKV buszai öregek

Ki is vontak néhány buszt a BKV állományából.

2022. október 28., 12:34

Szerző:

Négy buszt kivontak a Fővárosi Kormányhivatal szakemberei. Mint írják: a Fővárosi Önkormányzat tömegközlekedési vállalatánál, a BKV Zrt.-nél 2022. október 27-én tartott műszaki és forgalombiztonsági ellenőrzés során a vizsgált járművek több mint felénél hibát találtak a Kormányhivatal szakemberei.

Hozzátették:

„Ezért a budapestiek biztonsága érdekében négy autóbuszt azonnal kitiltottak a forgalomból, további kilenc jármű esetében pedig azonnali javítást és műszaki szemlét rendeltek el”

Egyebek mellett rosszul működő féket, erőteljes olajfolyást és nem megfelelő károsanyag-kibocsátást is találtak a hibák között. Az elmúlt év hasonló időszakában végzett ellenőrzések alapján megállapítható, hogy a BKV Zrt. gépparkja még mindig elöregedett  – állapították meg. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton)

A nap első felében javulnak a látási viszonyok, megszűnik a köd, a rétegfelhőzet az északkeleti megyékben zsugorodik, ugyanakkor délnyugat felől mediterrán ciklon egyre vastagabb magasszintű felhőzete húzódik fölénk – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.