Verseny nélkül megkapták az oroszok a Dunakeszi Járműjavítót

2019. május 29., 10:35

Szerző:

Versenyeztetés nélkül az orosz Transzmasholding tulajdonában levő TMH Hungary Invest Zrt.-hez kerül a Dunakeszi Járműjavító Kft. a hatalmas területű ingatlannal együtt – írja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület az Orbán Viktor miniszterelnök nevével fémjelzett kormányhatározat alapján.

A VEKE úgy tudja, hogy a lépés együtt jár a Dunakeszi Járműjavító Kft. és a Stadler közötti együttműködési megállapodás felmondásával, így az emeletes motorvonatok a továbbiakban kizárólag Minszkben fognak készülni.

 

A Transmashholding 2016-ban jelentette be, hogy Magyarországra jön. Akkor még arról volt szó, hogy vegyesvállalatot csinálnak a Járműjavítóval. A cégben az Európa-szerte korrupcióval vádolt Alstom is tulajdonos.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Nemrég a Népszava nyomán írtuk meg, hogy orosz diplomaták feltűnően gyakran járnak be Sziijjártó Péter külügyminisztériumába, aminek az egyik oka, hogy az orosz politikai vezetés Vlagyimir Putyin elnökkel az élén elégedetlen a kétoldalú kapcsolatok fejlődésével. késik a közös magyar-orosz egyiptomi vasútfejlesztési program, amelyben a kairói kormány 1300 új vasúti kocsi gyártására adott megrendelést a Transzmasholding Hungary magyar-orosz konzorciumnak, A gyártás elindításához a konzorcium meg akarja szerezni Dunakeszi Járműjavítót, csakhogy ez évek óta nem sikerül. Most úgy tűnik, sikerült.

(A hvg.hu nyomán)

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.