Verekedés tört ki egy családi háznál, villanyfúróval és kapával ütötte a kőművest a 74 éves agg
A rendőrségre tavaly október 5-én érkezett bejelentés arról, hogy két férfi összeverekedett egy debreceni családi háznál.
A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és szétválasztották a dulakodókat. Mint kiderült, a sértett kőműves éppen dolgozott, amikor a 74 éves helyi lakossal szóváltásba keveredett. A vita egészen addig fajult, hogy a gyanúsított
fejen vágta a sértettet egy kézi fúróval, majd egy kapát is a kezébe fogott és azzal is megütötte a vitapartnerét.
Ez volt az a fúró:

A járőrök előállították a helyi lakost a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás során beszerzett orvosszakértői vélemény alapján a sértett könnyű sérüléseket szenvedett a verekedésben, azonban ez is csak pusztán a szerencsének volt köszönhető, mivel az eszközök alkalmasak lettek volna súlyosabb sérülések okozására is – jelentette a police.hu.