Vécépapír-autonómia – Mindenről a miniszter dönt a közoktatásban

Az elmúlt hetekben – nyilvánvalóan nem függetlenül a decemberben publikált és rettenetes adatokat felszínre hozó PISA-felmérés által okozott sokktól – egymást követték az oktatásról szóló konferenciák. Új és kedvező fejlemény, hogy ezeken a tanácskozásokon már megjelentek az oktatáspolitikáért felelős kormányzati képviselők is, igaz, még nem miniszteri szinten. Ám az is látszik, hogy a vitákat végigülő kormányzati képviselők nemigen tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ezt támasztotta alá a nagydoktorokból és akadémikusokból álló Stádium 28 Kör által szervezett vitafórum, ahol olyan, nemzetközileg elismert kutatók tartottak előadást, mint Varga Júlia és Kertesi Gábor közgazdászok, illetve Csapó Benő oktatáskutató.

Kertesi Gábor előadásának fókuszában a központosított közoktatás-irányítási rendszer állt. Emlékeztetett: az államosítással a kormány deklarált célja az volt, hogy a szegény, leszakadó térségeket pénzügyileg, szakmailag felzárkóztassa, a tanulók 20-25 százalékát kitevő alulteljesítők esélyeit minőségi oktatással növelje. Világosan fogalmazott: „A központosított rendszer ennek a célnak az elérésére nem alkalmas.” Egyrészt azért nem, mert csökkent a források mértéke, másrészt mert nem ott hozzák meg a döntéseket, ahol ehhez meglennének a megfelelő információk, márpedig „informálatlan emberekkel nem lehet kompetens döntéseket meghozatni”. Kertesi elemzésében hangsúlyozta: a jelenlegi súlyos problémák forrása, hogy a döntéseket nem azon a lehető legalacsonyabb szinten hozzák meg, ahol a legtöbb információ és érdekelt véleménye rendelkezésre áll és azok még hatékonyan meghozhatók, emiatt a központosítás az iskolák szintjén túlszabályozást jelent, ami aláássa az intézmények alkalmazkodó- és innovációs készségét.

MTI Fotó: Balázs Attila

Kertesi Gábor szerint a jelenlegi rendszer rosszul gazdálkodik az erőforrásokkal és nem teremti meg a minőségi oktatáshoz való hozzáférés egyenlő esélyét a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Kertesi úgy véli, helyi szintű – nem önkormányzati, hanem járási vagy kistérségi – oktatáspolitikára lenne szükség, így stratégiai gondolkodással kezelhetők lennének az adott térségre jellemző problémák, és ezeket számos eszközzel lehetne orvosolni. Csakhogy ilyen eszközeik a jelenlegi tankerületeknek nincsenek – sem hatáskörük, sem felhatalmazásuk, sem érdekeltségük, sem pénzük.

Hogy mennyire nincs önálló iskolapolitikája az 59 tankerületnek, azt Kertesi szerint jól mutatja az is, hogy a tankerületi honlapokon lényegében semmilyen információ sem található. Magyarul: sem a tankerületi vezetőknek, sem a kerületükhöz tartozó önkormányzatoknak nincs semmilyen felelősségük a választók felé azzal kapcsolatban, hogy milyen minőségű oktatást kapnak az ott élő gyerekek. Kertesi Gábor szerint ha lenne valódi intézményi autonómia, akkor kulcsszereplő lehetne az iskolaigazgató, aki felel a pedagógiai programért és összeállítja a tanári kart. Aki önálló pénzügyi gazdálkodással rendelkező szervezetet vezet, s ekként jutalmakkal motiválhatja kollégáit.

Az elhangzottakra a vitán részt vevő Palkovics László oktatási államtitkár érdemben nem reagált. (Később a Klub­­rádió Megbeszéljük című műsorában némi csalódottsággal a hangjában azt mondta, hogy a konferen­­cián semmi új nem hangzott el, a tudós szakértők csak azt mondták, ami már eddig is tudható volt.) Helyettese, Sipos Imre azonban válaszolt Kertesi Gábor elemzésére: szerinte az iskola önállóságát nem a tankerület határozza meg, az autonómiájukba pedig senki sem szól bele.

Szüdi János jogászt arra kértük, hogy az érvényben lévő szabályozások alapján tekintse át, mekkora önállóságuk van az iskoláknak, mennyire lehetnek autonóm szakmai műhelyek, önálló pedagógiai programmal. Nos, a 2012. évi, a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az iskolák megszűnnek, beolvadnak az állami intézményfenntartóba, polgári jogi és munkajogi jogalanyiságuk megszűnik, minden tulajdonuk átszáll a jogutód állami intézményfenntartóra (Klebelsberg Központ). Ezzel az iskolák elveszítették a szellemi tulajdonaikat is, ugyanis a helyi pedagógiai program tulajdonosa a fenntartó. Az iskola továbbra is készít pedagó­­giai programot, annak részeként helyi tantervet, viszont helyben csak a miniszter által kiadott kerettantervben meghatározott tanórai foglalkozások időkeretének legfeljebb tíz százalékáról dönthetnek. 2017 január elsején annyi változás történt, hogy megszűnt az állami intézményfenntartó központ, a Klik. Kiváltak az iskolák, és beolvadtak a tankerületi központokba.

– Az intézményeknek továbbra sincs jogszerző képességük, csak a tanulói jogviszony tekintetében, azaz felvehetnek és elbocsáthatnak gyerekeket – mondta a 168 Órának Szüdi János, hozzátéve, hogy az intézményeknek szervezetalakítási joguk sincs: az igazgató nem formálhatja a feladatokhoz az iskola belső struktúráját. Valójában a tankerületi központ sem gyakorol valóságos fenntartói jogokat, mivel a miniszter joga annak meghatározása, hogy egy intézményt hol és milyen feladattal hoznak létre, szerveznek át, szüntetnek meg. A miniszter lényegében szabadon dönt ezekben a kérdésekben. Ráadásul az iskolák nem különülnek el a fenntartótól, nincs önálló költségvetésük, vagyis nem gazdálkodhatnak.

– Készítenek – így Szüdi János – szervezeti és működési szabályzatot és házirendet is, ami egyfajta igazgatási autonómiának tekinthető, hiszen az egykori rendtartásokat még valóban nem hozták vissza. Csakhogy ez nem jelent semmilyen szakmai autonó­­miát. Megszűnt a tankönyvválasztás lehetősége, felszámolták az intézményi minőségbiztosítás rendszerét, minden pénzügyi döntés a fenntartó jogosítványa. Ha az iskola el akarna térni az állami tantervtől, akkor a fenntartónak kell ehhez engedélyt kérnie a minisztertől. A fenntartónak pedig vállalnia kell a többletköltségeket. Fenntartói engedély kell a kirándulás, a szakkör indításához is, valójában minden olyan munkáltatói döntéshez, amelynek pénzügyi vonzata van. S melyik döntésnek nincsen?

Persze semmi sem lehetetlen, ha egy iskolában olyan elhivatott pedagógusok dolgoznak, akik szeretnék tágítani a jelenlegi szűk kereteket. Kérdés azonban, vállalják-e egy olyan alternatív pedagógiai program kidolgozását, amelyhez Balog Zoltán engedélyére lenne szükség. Vajon a fenntartó benyújtaná ezt a miniszterhez? Vajon a fenntartó biztosítana-e pénzt a megvalósításhoz, hiszen minden többletfeladat elvállalásához a miniszter által kinevezett és a minisztertől függő tankerület vezetőjének jóváhagyása kell. Nem túl életszerű, hogy egyébként a szintén a miniszter által kinevezett iskolaigazgatók tömegesen feszegetnék a fenntartójuk által rájuk kényszerített szabályokat. A munkáltatói jogok a fenntartónál vannak, az iskolaigazgatónak csak javaslattételi lehetősége van. Összegezve: mindenben a miniszter dönt, az iskolákat pedig a tankerületek irányítják. Az pedig, hogy az iskolaigazgatók kincstári kártyákat kapnak, amelyekkel vécépapírt vásárolhatnak, nem egyenlő az önálló, autonóm gazdálkodással.