Vasárnapi mérlegelés: átszavazás a Jobbikra, lemondás a baloldalról

Van-e kiút Vona Gábor pártjának halálos öleléséből, avagy össze lehet-e csak úgy, értéksemlegesen bútorozni a Jobbikkal? Az IDEA Intézet vezetőinek véleménycikke.

2018. április 3., 07:16

Szerző:

A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményét az ellenzéki nyilvánosság egyfajta új időszámítás kezdeteként interpretálta, olyan szimbolikus eseményként, amely nem csak a Fidesz–KDNP legyőzhetőségének esélyeiről szóló diskurzust katalizálta, de az annak irányába mutató politikai cselekvést is. Attól függetlenül, hogy 12 órán belül világossá lett, a Fideszt semmi sem kényszerítette arra, hogy a már bevált, és a szavazótábort egyben tartó „migráns-narratíván” változtasson, a Fidesszel szembeni erőket – a Jobbik kivételével, amely a baloldallal való taktikai együttműködés lehetőségét a kezdetektől elutasította – részben gúzsba kötötte a közvélemény nyomásaként érzékelhető visszalépések igénye.

A Jobbiknak – ilyen körülmények között – még saját médiafelületre sem volt szüksége esélyességének kommunikálásában és menedzselésében. 

A számos baloldaliaknak, liberálisoknak szóló Jobbikra szavazás kapcsán folytatott vita során egy érvelés kevésbé kapott hangsúlyt. Ez több elemből tevődik össze: először is a Jobbik leginkább a Simicska Lajos közvetlen érdekeltségbe tartozó nyilvánosságban olyan (média)támogatottságot kap saját esélyességét illetően, amelyről a baloldal-liberális pártok álmodni sem mernének. Jobbikhoz közeli elemző intézet rendszeresen közöl eredményeket a jobbikos (egyéni) esélyességeket illetően, ehhez társulnak különböző módszertanú és némely esetben közvélemény-konstruáló „esélyoldalak”- és listák, illetve az immáron Jobbikot választó Simicska-féle nyilvánosság egy része be is emeli nem ciklikusan, hanem tartósan e kutatásokat. 

Ehhez társul – mint továbbiként – a párt köztéri láthatósága. Ez jobbikos óriásplakátok és hirdetmények magas számát jelenti általában is a városi terekben – „Simicska-felületeken” –, továbbá számos esetben olyan egyéni választókerületekben is, amelyekben egyébként nem a jobbikos jelölt az esélyes a publikált kutatások fényében. Ehhez kapcsolódik egy baloldali „gond”: nem szabad elfelejteni, hogy a választópolgárokat számos esetben a láthatóság, a köztéri plakát- és kampányaktivitás, ami informálhatja egy-egy jelölt esélyességéről, amelynek következtében olyan helyeken is kialakulhat a benyomás, hogy a Jobbikot kell támogatni, ahol a baloldali jelölt esélyesebb lenne. Továbbá általában sem mindegy, hogy utóbbi hány szavazatot kap. 

Így érkezünk el a harmadik tényezőhöz: a kormányváltó jó szándék ellenére így csak igen körültekintően lehet érvelni amellett, hogy „lehet a Jobbikra szavazni” – már amennyiben valaki a Jobbikkal kapcsolatos politikai (benne morális) akadályait meg tudta magában is ugorni. 

Nyilván nem reprezentatív kutatás eredménye, de minden bizonnyal az olvasó a fenti érvelés együttes mérlegelésével kevésbé találkozhatott akkor, amikor referenciacsoportjában vagy közéleti (magukat) véleményvezérnek tekintők körében rendre azt hangsúlyozták számára, hogy a kormányváltás érdekében „behunyt szemmel, befogott orral és összeszorított fogakkal” bár, de a radikálisokra (is) kell szavazni.

Úgy, hogy miközben a baloldali pártok kapcsán a koordinált visszalépés taktikáját egyfajta evidens össznemzeti igényként és felelősségként artikulálták, addig a Jobbikkal szemben ilyen szándék nem fogalmazódott meg. Ki is kérhetné számon a legnagyobb ellenzéki erőn az önálló indulás jogosságát, nem igaz? Bárki.

Az esélyes Jobbikra átszavazás evidenciáját megfogalmazókat még az sem zavarja meg, hogy a Jobbik nem csak néhány szimbolikus vidéki körzetben, de számos, számára nyerhetetlen budapesti választókerületekben is ugyanolyan intenzitással kampányol, és adja el magát, mint kormányváltó erő. Erre természetesen lehet azt mondani, hogy Budapesten „nincs Jobbik-probléma”. 2018-ban még biztosan nincs. Viszont vidéken még inkább fennáll a jobbikos nem-esélyesség ellenére is az aktív kampányolás, így az esélyesség-konstruálás eljárása. 

A vasárnapi döntés mérlegelése során eszünkbe kell, hogy jusson: Vonáék érdeke nem csak a Fidesz kétharmados erejének megtörése, de a baloldal kormányzóképességének hiteltelenítése, fővárosi és vidéki bázisainak és beágyazottságának felszámolása, és a Jobbik országos hálózatának megerősítése. A néppártosodás egyik célja ugyanis a Jobbik szalonképességének bizonyítása, a politikai aréna jobbközépen megüresedett terének elfoglalása mellett – a Fidesz korrupciós botrányainak farvizén felevezve – a csalódott, és a baloldali pártok kormányváltó esélyességében elbizonytalanodott szavazók meggyőzése és megszerzése. 

Hamar elfelejtődött az is, hogy a Jobbikkal kapcsolatos legendárium visszatérő eleme, hogy a Fidesz–KDNP az elmúlt nyolc évben tulajdonképpen a radikálisok programjának egy részét valósította meg. Anélkül, hogy ennek tartalmi igazságába belemennénk, annyit meg kell jegyeznünk, hogy számos, a NER számára alapvető fundamentum jobbikos egyetértéssel is találkozott. Az is „közös” a kormányzópártban és a Jobbikban, hogy míg a Fidesz a kétezres évek elején monopolitzálta a jobboldalt, úgy a Jobbik most ugyanerre készül a Fideszből kiábrándult jobboldallal és nem is olyan paradox módon a Fidesz-ellenes baloldallal is.  

Mennyiben hiteles a néppártosodás programja egy olyan szervezettől, amely a politikai kommunikáció primer terében megújulásról beszél, míg a második nyilvánosság fórumain a régi, szélsőséges reflexeket működteti? Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos elnöke 2014. augusztusában (jóval a néppártosodás meghirdetése után) Kertész Imre állami kitüntetése kapcsán azt írta Áder János köztársasági elnöknek, hogy Kertész a magyarságról tett, korábbi kijelentései miatt méltatlan arra, hogy kitüntetésben részesüljön. A Jobbikhoz közeli hírportál, az Alfahír még aznap „Imre Kertészezett” egyet, ezzel tudatosítva a radikális kemény magban, hogy mi is igazából a Jobbik-közeli nyilvánosság egy részének a baja a zsidó származású író elismerésével.

Fotó: 168 Óra archív
  • Vajon a fentiek fényében hogyan értelmezzük a Jobbik oktatási programjában szereplő alábbi mondatot: „Az alaptanterv tartalmát úgy alakítjuk, hogy hazánk valódi történelmét, a hazafiságot képviselő irodalmárainkat minden magyar gyermek megismerje”? (Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel. A Jobbik 2018-as választási programja, 33. oldal) 
  • Vagy a Határőrség újbóli felállítását a határ menti falvakból toborzott önkéntesekkel? Különösen annak fényében, hogy „A mélységi ellenőrzések végrehajtásával lehetővé válik, hogy a határőrség ne csak a határterületeket tudja ellenőrzés alá vonni”? (ugyanott, 27. oldal)
  • Mennyiben gondol az olvasó elfogadhatóbbnak egy Határőrség elnevezésű Magyar Gárdát a Magyar Gárda nevű Magyar Gárdánál? Attól, hogy máshogy hívják?

Lehet-e baloldaliként értékalapon, de akár taktikai alapon is a Jobbikra való szavazásra buzdítani bárkit, akár Orbán és a Fidesz ellenében is?

A szerzők részéről a válasz az, hogy nem. Vona Gábor és pártja nem a megoldások, hanem a probléma részei. Ugyanúgy, mint a NER és a Jobbik lényegét is adó idegenellenesség, militarizmus, kettős beszéd, radikális baloldal-ellenesség és antidemokratikus attitűd. A Jobbik halálos öleléséből a magyar baloldalnak nem lesz kiút. Ezt (is) mérlegelni kell április 8-án. 

Böcskei Balázs politikai elemző, az IDEA Intézet igazgatója és Barkóczi Balázs, az IDEA Intézet politológusa

Berlinben tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Olaf Scholz német kancellárral – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A látogatást pénteken a kancellár hivatala is bejelentette Berlinben.