Várják, hogy az Újpest FC végrehajtsa a jogerős döntést, és visszaadja a szurkolóknak a régi címert

2017. december 12., 20:45

Szerző:

Tahon Róbert újpesti jegyző szerint az úgynevezett címerügyben nem vitás kérdés van már, hanem másodfokú, jogerős ítélet, és azt várják az Újpest FC-től, hogy hajtsa végre.

A IV. kerületi jegyzőt arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy az elsőfokú döntéssel szemben pénteken a másodfokú bíróság az önkormányzat részbeni tulajdonában álló Újpesti Torna Egyletnek adott igazat az Újpest FC-vel szemben indított személyiségi jogi perben, amelyet az utóbbi által bevezetett új címer miatt indított az UTE.

Tahon Róbert elmondta, örülnek annak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla nekik adott igazat, de szomorúak, hogy perre kellett vinni a címerügyet. Hozzátette, úgy gondolják, egy ilyen nagy múltú klubhoz méltatlan, és picit komikus is lehet a külső szemlélőnek, hogy tulajdonképpen maguk ellen kell pereskedni. De nem volt más választásuk, mert a szurkolótábor elsöprő többsége, több mint kilencven százaléka a régi címer mellett voksolt minden, ezzel kapcsolatos felmérésen – fogalmazott. Hangsúlyozta: várják az Újpest FC pozitív döntését, és nyitottak leülni a tárgyalóasztalhoz. Minden egyéb dologban az az érdeke az UTE-nak, és azt gondolják, az Újpest FC-nek is, hogy együtt dolgozzanak az újpesti labdarúgásért – tette hozzá.

A jegyző kitért arra is, hogy az ítélet megszületése óta nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak az ország minden pontjáról, a teljes szurkolótábor üdvözölte a döntést.