Van mitől félniük

Kolléganőnk kissé megviselten érkezett a tárgyalásról. A hét nagy „előadásán” járt. Hiába, a gárda. Az utcafrontot a fekete sereg összekapaszkodva, kordonnal zárta el, harsogtak a győzelmi indulók. A technikai bejáratnál elképesztő volt a tumultus, mindenkit falhoz szorítottak a beözönlő árpádsávosok. A tudósító, ha késve érkezett, már el sem jutott a zsúfolt teremig. Az ajtó mögül mackós hahota szűrődött ki. A díszvendég Für Lajos, első demokratikus kormányunk hadügyére bemutatta: honszeretete a régi.

A bírósági légkör már 2006 – az első „forradalmi perek” – óta zaklatott volt. Bevett szokás szerint a neten névvel, címmel, telefonszámmal tették közzé az ítélkező bírák nevét, közvetlen „elérhetőségét”. Csak a portréfotó és a „wanted” felirat hiányzott.

S a „nyomravezetői díj”. De az üzenet érthető volt így is: aki ezzel összeakad, bármit megtehet vele. Otthon vagyunk. Miénk itt a tér. De kié a tárgyalóterem?

Egyértelmű: a bíráé a karmesteri pálca – állítja határozottan a jogszociológus, Fleck Zoltán. A bírának a tárgyaláson elég nagy autoritása van. Számos eszköze van, hogy fenntartsa a rendet. Figyelmeztethet, rendreutasíthat, bírságot szabhat ki, félbe is szakíthatja a tárgyalást. Egy talpraesett, határozott bírát nem lehet sarokba szorítani.

Grespik dobása

– Mindig tudtuk: a bírói munkához kell a civil kurázsi, és az is, hogy a szakmát magas színvonalon űzze. De a bíró szakmai értéke emberi kvalitást is kíván. Ha nem a legjobbak ülnek a pulpituson, félni fognak. A főnöküktől, az ügytől, a politikai változástól, rosszabb esetben a pártoktól is. S ebben a régióban – valljuk be – az ilyesminek van hagyománya – állítja Fleck.

Tudta ezt Grespik László ex-MIÉP-es ügyvéd is, amikor 2003 őszén érdeklődő, tágra nyílt tekintettel fordult a tárgyalásvezető bírához.

– Elnézést kérek, bírónő, de megkérdezhetem, hogy a bírónő zsidó-e?

Cserni János büntetőbíró, az IBIKE (Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület) alapítója állítja: ez volt a „fordulat éve”. Ha a tárgyalásvezető bíró nem kezd hebegni, határozottan rendreutasítja Grespiket, s a következő „dobásnál” keményen megbírságolja, nem tartanánk itt.

– El tudom képzelni a kolléganő lelkiállapotát, aki életében először szembesült ilyen brutális kérdéssel a tárgyalóteremben. Zavarba jött szegény. De hány év telt el azóta? Nem volt időnk tapasztalatot gyűjteni?

Ami Cserni János bírát illeti, neki aztán van tapasztalata, ilyen is, olyan is. Sokan állítják, ígéretesen induló igazgatási karrierjét derékba törte egy példátlanul merész, szokatlan ítélet, amellyel hivatali elöljárója sem értett egyet. 2004-ben Bencsik András főszerkesztőt tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte rágalmazásért. Mindenki meg is döbbent. A „nagy krakélert” még nem láttuk a kamerák előtt sápadtan, akadozva nyilatkozni.

– De ki döbbent meg? A sajtó bizonyos körei nem értettek egyet az ítélettel, vagy a közvélemény? – kérdez vissza a bíró. – S mi lett a következmény? Az, hogy a magyar sajtónak mára semmi hitele. Mindenki azt ír, amit akar, állíthat, amit akar. Úgyis mindegy...

Verbális erőszak

De Cserni János másról is ismert. Tárgyalásain valóban nincs pardon. Ő igazán alkalmazza a bírói autoritás törvényes eszközeit. A sértegetést nem tűri el.

Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság Büntetőkollégiumának elnöke nemrégiben egy rádióműsorban nyilatkozta: az Alkotmánybíróság a rendszerváltás után – igaz, egészen más politikai légkörben – komoly engedményeket tett a hallgatóságnak. A közszereplőket (köztük a bírákat) azzal sújtotta, hogy „többet kell” elviselniük. A verbális erőszakot is.

– Ne vicceljünk! – mondja Cserni. – A teremben a rendet mindig a bírának kell fenntartania. Nincs olyan alkotmánybírósági határozat, amely lehetővé tenné, hogy ott becsület csorbítására alkalmas kijelentés elhangozzék. A sértegetőt ki kell küldeni. Ha pedig politikai színezetű tárgyalás zajlik, s valaki zászlókkal, jelképekkel jelenik meg, azt be sem engedem. Felőlem bevonulhat akár uniós zászló alatt is. Ki kell mennie.

Cserni tárgyalásain nem is zengik el a Himnuszt, mint ifjabb Hegedűs Lóránt „kirekesztési perében” a felmentő ítélet után. (Igaz, a termen kívül tették. De a dalárdák egyre beljebb nyomulnak.)

– Nagyon helyes, ha a bíró határozott – mondja Frech Ágnes, aki cáfolja, hogy az alkotmánybírósági ítéletbe kapaszkodott volna.

És vitatja, hogy a bírának el kell tűrnie a „szimpla becsületsértésnek” tartott durva kifejezéseket is. A legutolsó ilyen zengzetes szavak a Budaházy-per ítélethirdetése után hangzottak el. A videó alapján vitatják, hogy a teremben, vagy kinn, a folyosón. S mivel mindez ítélethirdetés után történt, már „nem tartozott” a perhez. („Lógni fogtok, mentek majd Auschwitzba, visszajövünk.”)

– Magánindítványra ez akkor is üldözendő. A vádat ilyenkor az ügyész képviseli. Erre mondom én (s a kollégáim is): nem vagyunk hajlandók mindent „egyéni sérelemnek” elfogadni. Az Alkotmánybíróság tévedett.

Tréningre szorulnak

A kollégiumvezető szerint „ha valakit Auschwitzba küldenének”, s Szálasival fenyegetik meg, az több mint szimpla rágalmazás.

Egyelőre azonban még így szól a törvény. (Úgy tudjuk, a konkrét ügyben még semmi sem történt.) Frech Ágnes szerint a mai, túlfűtött politikai légkörre nem volt felkészülve a magyar bírói kar. Olyannyira nem, hogy szükség lenne „mentális tréningekre” is.

Mert a bírának – tesszük hozzá – van kitől félnie. A közönségen kívül nyomást gyakorolhat rá a felettese, és a politika is egyre aktívabb. Cserni János még nem találkozott politikai befolyásolással, sőt, kollégáitól sem hallott ilyesmiről.

Hiszünk neki, néhány baljós jelet mégis látunk. A gárda egyik „kapitánya” a betiltás után sírástól elcsukló hangon közölte övéivel: ne féljetek, fiúk, fognak ezek még előttünk bokázni. De ez még csak retorikai fordulatnak tűnt. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a „csapat” pár héttel később főnixként újjászületett. Azóta minden hétvégén újra és újra alakulgat. Él.

Kihúzzák?

Erről mondja Fleck Zoltán jogszociológus:
– A fő baj nem is az, ha az ítéletet a vesztes fél kritizálja. A szervezetet az erodálja igazán, ha nem tartják tiszteletben a döntést. Mindenki mondhatja, hogy nem ért egyet. Ám egy dolgot nem engedhet meg magának. Hogy nem vesz tudomást az ítéletről.

Pályája során Cserni János is hallott már olyan főpolgármesterről (Demszky), aki azt nyilatkozta: „Nem baj, legfeljebb nem hajtjuk végre.” De szemléletes volt Pokorni polgármester döntése is a turulbontásról. Ó, azt a kis időt már kihúzzuk...

Lámpavas és szitkok

Az ilyesmi a tárgyalótermi légkörre is kihat. Cserni János azzal a gondolattal sem ért egyet, hogy az igazán kiváló bíró felkészültsége, tudása a legvadabb közönséget is meggyőzi.

– Ugyan! Komolyan gondolja, hogy azok a figurák, akik az utcán a legközönségesebb hangon szidalmazzák a közéleti embereket, s lámpavassal fenyegetőznek, a tárgyalóteremben értékelik a szaktudást? Ön szerint meg lehet győzni őket bármiről? Nem azért ülnek be, hogy „beszóljanak” a bírának, amivel aztán felkerülnek az internetre?

Fleck Zoltánnak – Csernivel ellentétben – politikai aggályai is vannak. Mert választási kampány közeleg, s a pártok egyre gyakrabban hivatkoznak a bíróságra. „Közeledik az elszámoltatás napja.”

– Ennek nyomasztó hatása lehet – állítja Fleck. – A szövegek fő üzenete ugyanis az, hogy hatalmi helyzeten kívül „nem lehet tisztázni semmit”. Azt jelenti, hogy az akarat a jogon kívül, politikai eszközökkel is keresztülvihető.

Balsai István, a Fidesz nemrég kinevezett jogi igazgatója fürdik a nyilatkozatözönben. Tizennégy éves pauza után végre szerepet kapott a „nagypolitikában”. Kiböjtölte. (Utoljára a médiaháború végén, a Hankiss–Gombár-féle fegyelmi tárgyalás rettenthetetlen elnökeként alakított emlékezetest.)

– Kormányzati felkészülést folytatunk gőzerővel. Ez a fő profilom – mondja. – Tanulmányokat vetünk papírra az elnök úrnak. Tudom, az interneten már mindennek elmondtak.

A Fidesz „Kellerének”, Berijának, McCarthynak. Írják, ha szórakoztatja őket... Hogy miért nem tettünk feljelentést ellenzékben? Tettünk. Hova tűntek a kormányzati negyedre tékozolt milliárdok? De az ellenzék lehetősége csak a közfigyelem felkeltése. A korrupció felszámolása a kormánypárti frakciók dolga lenne. És én ellenzékben vagyok. Pillanatnyilag – korrigálja magát.

Szorong a magyar

Frech Ágnes kollégiumvezető elnök szerint a bírák között a politika alig kerül szóba. Az ügyek többsége ugyanis „normális”, mindennapi.
– Igaz, a nagyobb nemzeti ünnepek (például október 23.) előtt – jegyzi meg kissé feszülten – szóba kerül a politika is. Vajon mi lesz a „műsor”? Történik-e valami?

S kire szignálják a balhés ügyeket? Kit fognak Auschwitzba küldeni, kit zsidóznak, komcsiznak majd le. Kinek kell zárt tárgyalást elrendelnie?

Manapság persze a bírák sem szoronganak kevésbé, mint a magyar társadalom egésze. Kopp Mária, a SOTE Viselkedéstudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese mondja: nemrég mérték a magyar népesség „szorongási szintjét” Gerd Hofstedének, az IBM világhírű szociológusának módszere szerint. Elképesztő, gyilkos értékeket találtak. Európában mindenkit megelőzünk. A szomszédokat is. Amikor arról faggatta a német tudóst: vajon minek tulajdonítja mindezt, az éppen a jogbiztonság hiányára hivatkozott.

Így élünk ma is. Fortélyos félelem igazgat.