Van esély változni

– Legutóbb 2009-ben beszélgettünk. Egyebek mellett arról is, mi várhat a balliberális értelmiségre a jobboldali kormányváltás után. Akkor azt mondta: „Az ellenzéki szerep segíthet a megújulásban.”

– De nem segített. A Fidesz-kormánnyal szemben álló oldal szó szerint szétrohadt. A demokratikus ellenzéki pártoknak azon kívül, hogy nem szeretik Orbán Viktort és folyamatosan szidalmazzák egymást, nincs mondanivalójuk. Hiába születnek közben kiváló elemzések például a szegénységről vagy a cigányság helyzetéről: asztalfiókba kerülnek. A balliberális pártoknak sincs szükségük ezekre, mert számukra is csak a demagóg jelszavak fontosak. Tömegtársadalomban élünk: azzal, hogy milyen nehéz a helyzet, s egyhamar megoldás sem várható, nem lehet választást nyerni.

– A civil mozgalmaktól mégis azt várjuk, hogy baloldali jelszavakkal – Küzdjünk a rasszizmus ellen!, Védjük meg a demokráciát! – százezreket vigyenek utcára.

– Ezeknek a jelszavaknak a mozgósítóereje már nulla. Kiüresedéshez vezetett az is, hogy itt naponta húsz demonstrációt szerveznek, de a nyugdíjasokon és a szinte már főfoglalkozású tüntetőkön kívül alig vesz részt ezeken valaki. Az embereknek nincs erre idejük: egész nap rohannak, pénzt kell keresniük, eltartaniuk a családjukat.

– A passzivitásnak más oka is van. A Fidesz-kormány nem csak a szociális hálót tépte szét. A szolidaritás szálai is szétfoszlottak.

– A szolidaritás európai alapértéke nem csupán nálunk, mindenütt erodálódik. De azért vannak különbségek. Én félig Németországban élek. Azt látom ott, ha egy nagy német céget be akarnak zárni, a munkások képesek összefogni, ezrével kiabálnak az utcán. Sok mindent ki is kényszerítenek, mivel a német politikai-gazdasági vezetés szégyellené azt mondani: „Nem érdekel, mi lesz veletek, forduljatok fel.” Mi ezen már túl vagyunk. Itt a hatalmat egyáltalán nem érdekli, mi lesz azokkal, akik mindenüket elveszítették. Gátlástalanul döntenek nyomorba százezreket. Ám hogy idáig jutottunk, arról nem csak Orbánék tehetnek. Ez a baloldal felelőssége is. Az elmúlt 25 évben egyetlen kormány sem foglalkozott érdemben azzal, mit lehetne kezdeni a rohamosan növekvő szegénységgel, a mélyszegénységbe süllyedő romákkal.

– A lakosság 40 százaléka a létminimum alatt él. Egy baloldali tömegpártnak akár hatalmas támogatottsága is lehetne.

– Aki a létminimum alatt él, az nem szegény, hanem nyomorult. Ezek az emberek olyan mélyen vannak kulturálisan is, hogy semmiféle politikát nem lehet rájuk építeni. A többségük nem megy el szavazni, mert úgy gondolják: a sorsukon úgysem változtat a politika. Igazuk van. Hogyan lehetne segíteni nekik? Fel kellene emelni őket olyan kulturális szintre, hogy részt tudjanak venni a modern termelésben. Melyik baloldali párt képes vállalni ezt? Ilyen súlyos helyzetet csakis társadalmi összefogással, közös akarattal lehet megoldani. Ám épp a leggazdagabb réteghez tartozók képtelenek belátni: az egyre mélyülő egzisztenciális szakadék össztársadalmi katasztrófához vezet.

– Említette, mindkét politikai oldal felelős az ország állapotáért. Ön szerint azonos mértékben?

– Van értelme méricskélni? Már a rendszerváltás után egyformán mulasztott a jobboldali MDF-kormány és az akkori liberális ellenzék. Ahelyett hogy elemezték volna az ország állapotát és végiggondolták volna, milyen politikai, gazdasági modellt érdemes felépíteni, inkább kész mintákat akartak másolni, alkalmazni itthon. Az MDF leginkább a horthysta úri Magyarország eszményeit kívánta rekonstruálni. Ezzel szemben a Kis János vezette SZDSZ amerikai típusú liberális demokráciát akart megvalósítani. Senki nem foglakozott azzal, hogy a magyar társadalom szerkezete, mentalitása alkalmas-e erre. Nem vették figyelembe, a lakosságban milyen erős a függés az államtól, holott egy nyugati demokráciában éppen a verseny a legfontosabb. A hirtelen változásokra nem csak felkészületlen volt a többség, hiszen a piaci versenyt kezdettől fogva mérhetetlen korrupció torzította.

– Vagyis Orbán Viktor csupán a közakaratot teljesítette 2010-ben, amikor felszámolta a liberális demokráciát?

– Tény, hogy a rendszerváltás óta egyedül ő értette meg, milyen is valójában ez a nép, mire van igénye. Orbán erre alapozta egész populista retorikáját. Ő annyiban különbözik a többi politikustól, hogy mindenki másnál jobban akarja a hatalmat, s úgy gondolja: csakis ő tudja mindenre a választ.

– Mi az, amit Orbán megértett a magyar néplélekről?

– Például azt, hogy milyen erős a sértett nemzeti büszkeség, s mennyire könnyen manipulálható a tömeg nemzeti demagógiával. Trianon tragédiája máig hat, és rengetegen fogékonyak az ellenségképre. Ma is sokan elhiszik, hogy ellenségekkel vagyunk körbevéve, akik le akarnak igázni minket. A kormánynak még azt is sikerült elhitetnie, hogy Brüsszel a gonosz gyarmatosító. Elnézést, de nem hülye az a nép, amelyik ezt beveszi? Minden sarkon ott a tábla: az építkezést az unió finanszírozza. Ha kidobnának minket az unióból, itt semmi nem működne tovább.

– Orbánnak a menekültügy is kapóra jött, az idegengyűlölet szításából komoly politikai tőkét kovácsol.

– Mindenki tudja, hogy a szerb határnál épülő kerítés nem véd meg semmitől. Szimbolikus jelentése viszont van: idegeneknek itt nincs helyük! Nem a migránsoknak épül, nem is a magyaroknak, hiszen a menekültek jelentős többsége azonnal továbbmegy tőlünk Ausztria és a nyugat-európai országok felé. Nekik jön a legjobban a kerítés. Nyilván nem mondhatják, hogy örülnek neki, csak hallgatólagosan tudomásul vették. Egyikőjük sem tiltakozott.

– Orbán volt az első, aki Brüsszelben hangoztatta: nem ért egyet azzal, hogy Európában kvóták alapján osszák szét a menekülteket. Szerinte a tagállamok önként dönthessenek a befogadásról. Először felháborodott ezen a liberális nyugati sajtó, majd az unió gyorsan megszavazta a magyar miniszterelnök ötletét. Európa megy Orbán után?

– Egyértelműen. Jobbra tolódásban mi lettünk az élcsapat, és most már egyre többen követik Orbán Viktort. Legyünk őszinték: az európai fehér társadalmak nem nagyon szeretnek maguk közé beengedni mindenféle népeket. Ez mindig is így volt. Svájcban, az 1938-as eviani konferencián a világ harminckét állama, köztük vezető európai országok döntöttek arról, befogadják-e a menekülő zsidókat. Dominikán kívül mindenki a nemre szavazott. Pontosabban: a látszat kedvéért beeresztettek néhány zsidót mindenhová.

– Csakhogy az unió részben épp a demokratikus szabadságjogok védelmére jött létre.

– A különböző kultúrák integrációja is alapérték. Ám azt látjuk: az EU erre egyre kevésbé képes. Az európaiság eszméivel szívesen büszkélkedünk, de áldozatot senki sem szeretne vállalni értük.

– Mi marad így az európai szellemiségből?

– Nem sok, Európának ugyanis nincs jövőképe. A gazdasági fejlődés mindenhatóságába vetett vak hit minden mást kiszorít. Sosem értettem, miért olyan nagy baj, ha a gazdaság csak 1,5 százalékkal fejlődik, és nem 2,5-del. Elmagyarázták: a gyorsabb növekedés az alsóbb rétegeknek is jó. Nem igaz! A GDP-növekedésből alig jut több a szegényeknek, viszont még nagyobbra nő a társadalmi szakadék.

– Görögországban is ez lett az uniós megszorító politika következménye, s nemrég népszavazással arról döntöttek: nemet mondanak az IMF újabb megszorító reformköveteléseire. Mindez esélyt adhat az európai baloldal megújulásának?

– Nem értek hozzá, de én egyelőre nem látom azt a nagy baloldali fordulatot a görögöknél. Rengeteg uniós támogatást kaptak, de nem a nép húzott belőle hasznot, hanem a gazdagok. S most újra a szegényeket akarták megszorongatni. Erre jött valaki, aki az elégedetlenséget meglovagolva létrehozott egy új pártot, amellyel hatalomra került.

– Ciprasz görög miniszterelnök a szegények felzárkóztatását ígéri, megszorítások helyett az oktatásba, kutatás-fejlesztésbe akar befektetni. Ezért küzd az unióval.

– A baloldalisághoz kevés, ha megmondjuk, mi ellen kell tiltakozni, hogy a tömegek átálljanak a mi oldalunkra és kormányra emeljenek minket. Talán igazságtalan vagyok, de a kérdés az: a népnek tett szép ígéretekből mit lehet majd megvalósítani?

– Szkeptikusnak tűnik. De akkor mi az, ami megállíthatná az európai szétesést?

– Szörnyű irányba mennek a dolgok, de ezért nem kell mindenkinek feladnia az elveit. Ha másoknak nem kell, hát őrizzük meg önmagunknak az európai értékeket. Hátha valamikor még szükség lesz rájuk. Nietzsche szerint a szellemi élet sivatagosodását nem lehet megakadályozni. A nihil terjedése mindent elpusztíthat. „Ez igaz” – mondta erre egyik kedvenc filozófusom, Hannah Arendt. Majd hozzátette: ám amíg csak egyetlen ember akad, aki nem szeretne sivatagban élni, nincs minden elveszve. Van esély változni.