Válts ki új forgalmi engedélyt - jobb, mint egy kalandtúra!
Az 1990-es évek végén és 2000-es évek elején a járművek forgalmi engedélyét úgy nyomtatták, hogy maximum két műszaki vizsga eredményének bebélyegzésére volt lehetőség. Ha valaki tehát egy 7év körüli gépkocsit használ, akkor nem elég elvinnie vizsgáztatni az autót, új forgalmit is ki kell váltania. Így járt történetünk főszereplője is.
Lett lévén a műszaki vizsga állomáson nem végzik el az új forgalmi kiállítását, így a sikeres vizsgát igazoló papírral a zsebében, elindult az okmányirodába, hogy kiállítása a szükséges dokumentumot.
Sorszám húzás, sorban állás – ahogy az már lenni szokott. Az ügyintéző kisasszony kedvesen útbaigazít: először is ki kell egyenlíteni a 6.000 forintos kiállítási díjat, csak ennek ellenében tudja felragasztani a matricát a hátsó rendszámra.
Ha még nem varázsolta le a rendszámot, akkor fáradjon ki az autójához és tegye meg, hogy már azzal a hóna alatt jöjjön vissza ügyet intézni. Történetünk főszereplője „felkészült versenyző”, így a rendszám szerelési procedúrán már túl van, tehát mehet sorba állni a pénztári ablakhoz. A 6.000 forintot postai átutalási utalványon lehet kiegyenlíteni. Ha ez megvan, jöhet egy újabb ablak, ahol azonban nem elég bemutatni a feladóvevényt, el is veszik. Esetünkben céges autóról van szó, így természetes, hogy hősünk áfás számlát kér. Na, azt speciel nem tudnak adni. Viszont 80 forintért szívesen kiállítanak egy feladóvevény másolatot, egy nyugta kíséretében. Lévén főszereplőnk a rendszámtáblát már leszerelte, így újabb 450 forint ellenében már meg is kapja a mértani pontossággal felragasztott matricát. Erről egy bizonylatot is kap: igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről. Mert az ember tanul a hibáiból, az új forgalmiban már öt rubrika van, nem kell megismételni a procedúrát a közeljövőben.
De mert én egy kekeckedő és kérdező alkat vagyok, csak érdekelne néhány dolog? ! Kérdéseimre, Balaton Balázs, a II. Kerületi Önkormányzat sajtóreferense adott választ.
Az okmányiroda pénztárában befizetett összegről szóló igazolást azaz a feladóvényt, miért kell elvenni?
A készpénz-átutalási megbízás – azaz a csekk -- feladóvevényének elvétele az Okmányirodai ügyintézők által helyesen kerül alkalmazásra. Ugyanis nem nálunk marad a csekk feladóvevénye, hanem a Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) számára kerül felküldésre. Ezáltal válik ellenőrizhetővé az ügyintéző által berögzített csekk-azonosító, arra tekintettel, hogy valóban befizette – e az ügyfél az eljárási illetéket. De a korábbi gyakorlatban – amikor is még illetékbélyeg volt szükséges az ügyintézéshez - sem került az ügyfél részére visszaadásra az illetékbélyeg. Az érvénytelenítés után a kérelemre került felragasztásra. A számítógépes alkalmazások adta lehetőségeken múlik az, hogy mely díj befizetéséről áll módunkban számlát adni. Jelenleg csak a hatósági díj befizetéséről – többek között a körcímke díjáról - tudnak az Okmányirodák bizonylatot kiállítani.
Miért kell 80 forintot fizetni egyébként a szóban forgó másolatért???
A postai befizetésre vonatkozó másolatért a posta valóban elkér 80 Ft közreműködési díjat, tekintettel arra, hogy a posta nem jogosult számla kiadására a befizetésekről. Az jogosult számla kiállítására, aki számára az összeg befizetésre kerül. Általában a Magyar Államkincstár javára szólnak a befizetések, így számlát csak a Magyar Államkincstár jogosult kiállítani. Azonban a posta a postai feladóvevényről szolgáltatás nyújtása keretében másodpéldányt állíthat ki. A posta a szolgáltatás nyújtására tekintettel kér el 80 Ft- ot a postai feladóvevények másodpéldányának kiállításáról. Az okmányirodában nem az okmányiroda munkatársai dolgoznak a postán, hanem postai alkalmazottak.
A műszaki vizsga árában benne van a felragasztásra kerülő matrica ára. Miért kell újabb 450 forintot kifizetni a matricáért? Vagy a ragasztás kerül ennyibe?
A közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2004. (VI.16.) BM rendelet 1. számú mellékletének 2. d) pontja határozza meg az érvényesítő címke díját. Nem csak a II. kerületi Önkormányzat okmányirodája, hanem minden okmányiroda egységesen ennek a jogszabálynak az alkalmazására köteles. Felhívnám a figyelmet arra a tényre is, hogy a műszaki vizsgálóállomásokon is elkérik ezt a díjat. Esetleg nem külön számlázzák az érvényesítő címke díját, hanem a műszaki vizsga díjával együttesen. Ez félreértésre adhat okot az ügyfelek számára.
Akkor arra pedig már rá sem merek kérdezni: hogy tervezhetnek egy forgalmi igazolványt úgy, hogy abban csak két műszaki vizsgának legyen hely???
A forgalmi engedélyben a műszaki érvényesítő címke felragasztásához szükséges helyre vonatkozóan meg kívánom jegyezni, hogy korábban 3 hely volt a forgalmi engedélyben, majd 4 db, jelenleg pedig 6 hely van. Erre figyelemmel 5 alkalommal a műszaki vizsgálóállomáson kerül felragasztásra a körcímke, csak a 6. alkalommal szükséges befáradni az okmányirodába új forgalmi engedély kiállítása és átvétele végett.
A rendszámtábla leszerelése elkerülhetetlen?
A rendszámtábla műszaki érvényesítő címke felragasztása miatti leszerelése az Okmányirodánkat felkereső minden ügyfelünket érinti, és sajnos ellenszenvet vált ki. Ennek ellenére az alábbiak miatt ragaszkodunk a rendszámtábla Okmányirodába történő behozatalához: A címke megfelelő tapadása érdekében felragasztása előtt a rendszámot alaposan meg kell tisztítani. Le kell mosni a felületén lévő zsír-, olaj-szennyeződéseket és port, majd a felületet szárazra kell törölni. A legfontosabb azonban, hogy a körcímke csak szobahőmérsékleten tapad, erre és a téli évszakra tekintettel, a rendszámtáblát már az ügyintézés megkezdésekor le kell szerelni a gépjárműről. Azonban még egy csapadékmentes időszakban sem követelhető meg az ügyintézőtől a rendszámtábla említett megtisztítása és leszerelése.
A fentiek tükrében csak nagyon halk és költői kérdés: mi szükség van erre a túlbonyolított--, bürokratizált rendszerre?