Válság és káosz

– Röszkén a hétvégén felállították az UNHCR sátrait, közép-európai irodájuk feladott egy sor álláshirdetést, keresnek például sofőröket, tolmácsokat. De miért csak most?

– Hetek óta tárgyaltunk a magyar hatóságokkal és a kormánnyal, még jóval azelőtt elkezdtük, hogy Röszkén a válsághelyzet kialakult volna. Amikor láttuk, mi történik a Keleti és a Nyugati pályaudvaron, felajánlottunk az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának segítségét, ám a tárgyalások hetekig nem mozdultak el a holtpontról: nem kaptunk érdemi választ. Végül szeptember 5-én azt felelték, készek elfogadni a segítségünket.

– Aznap döntöttek úgy, hogy a közlekedés biztosítása érdekében az M1-es autópályáról és a Keletiből buszokkal fogják az osztrák határhoz vinni a menekülteket. Akkor már javában látszott a káosz. Ön szerint miért lettek hirtelen nyitottak?

– Nyilván egyre inkább érezték, hogy a helyzet durvul, valamit tenni kell. Látható azóta is, hogy a kormány hozzáállása félnaponta változik. Csak egy példa: a tranzitzónákról hetekig beszéltek – majd az életbe lépés előtt öt nappal Lázár János bejelentette, mégsem hozzák létre ezeket. E hét hétfőn kiderült, mégis lesznek Röszkén és Tompán, s e két ponton adhatnak be menedékkérelmet a határt átlépni akarók. Egyelőre nem tudjuk, hogyan fognak működni, lehetőséget biztosítanak-e a háborúból menekülők számára, hogy tisztességes menekültügyi eljárásban részesülhessenek.

– Mintha a kormány az év eleje óta tudta volna, mekkora menekültáradatra számíthatunk. Volt itt plakátkampány, menekültellenes nemzeti konzultáció, de vajon miért nem készültek fel humanitárius szempontból is?

– Ezt a kormánytól kellene megkérdezni. Az ENSZ egyetlen országban sem képes lépni a helyi hatóságok együttműködése nélkül.

– Most itt ülünk a röszkei gyűjtőpont közepén, nemsokára lezárják a zöldhatárt, s bár sok a civil- és segélyszervezet, elég nagy a káosz: önkéntesek ruhákat válogatnak, szemetet szednek, mások ételt osztanak.

– Nagyon sok egyéni adományozó is itt van, civilek mikrobuszokkal hoznak szállítmányokat. Ez sajnos károkkal járt, mert a fejetlenségben szervezetlenül folyt a ruhák, takarók kiosztása, vannak olyan pontok a körülöttünk lévő mezőn, ahol ezeket nem is osztották, csak kipakolták, és mindenki maga válogathatott. Ennek eredményeképp rengeteg holmi kötött ki a sárban. Rossz volt látni, hogy sok ételnek is ez lett a vége. Tapasztalt kollégáim, akik építettek már menekülttáborokat, azt mondják: sajnos ez mindig így kezdődik. A káoszból hetek alatt lesz rend.

– Csakhogy mire ez az interjú megjelenik, a kormány szerint új időszámítás kezdődik: úgy kalkulálnak, itt senki nem sétál már át a határon. Vagyis a munkát, amint elkezdték, be is fejezhetik itt.

– Erre részben számítottunk is. A szeptember 15-i határidő ismert volt. Azzal nem számoltunk, hogy a határzárás előtti napokban ennyire tömegesen szállítják el az embereket Röszkéről különvonatokkal az osztrák határhoz. Úgy gondoltuk, még pár napig szükség lesz a menekültek ellátására itt is. Az biztos, a menekültek a Balkán felől továbbra is Európa felé igyekeznek. Lehet, hogy a magyar változtatásokat látva új utakat fognak keresni Bulgária, Románia felé, de leginkább Horvátország, Szlovénia irányába. De az sem kizárható, hogy – mivel a horvát–magyar határon még nincs kerítés, – arra is próbálkoznak majd.

– A kormány elképzelése szerint ha valaki nem adott be menedékkérelmet Szerbiában, azt kapásból visszafordítjuk, de pozitív elbírálásra a többiek sem számíthatnak, mert szerintünk Szerbia biztonságos ország. Akik pedig illegálisan jönnének, őket rögvest bíróság elé állítják, és szintén visszatoloncolják. Csakhogy Belgrád nem fogadja vissza azokat, akiket mi küldeni akarunk.

– Az UNHCR és az ENSZ álláspontja szerint, aki háború elől menekül, nem tudja illegálisan átlépni a határt. Aki ilyenkor megfelelő okmányok nélkül, a zöldhatáron keresztül érkezik, azért, amilyen formában a határt átlépte, semmilyen módon nem büntethető és nem üldözhető.

– Ez nem nagyon érdekli a magyar kormányt.

– Ezenfelül az UNHCR-nek nemzetközileg is érvényes ajánlása szerint – amit az unió többi országa elfogad – Szerbia, Macedónia és Görögország sem biztonságos ország a menedékkérők visszaküldése szempontjából, mert menekültügyi rendszereik alig vagy súlyos hiányosságokkal működnek.

– Ez sem érdekli a magyar kormányt. Európának megvan a maga baja, pár hangzatos megszólaláson túl nem látom, hogy behatóan akarna foglalkozni a törvénymódosításainkkal.

– Egyelőre nem tudjuk, hogy amit a magyar hatóságok elhatároztak, azt a gyakorlatban hogyan fogják megvalósítani. Azt sem látjuk előre, hogyan reagálnak a szerbek és maguk a menekültek. Könnyen lehet, hogy azok egy része, akik az ENSZ szabályaival, más nemzetközi állásfoglalásokkal szembeni bánásmódban részesülnek, nemzetközi bíróságokon próbálnak majd jogorvoslatot keresni. Meglátjuk, ezeknek az eljárásoknak mi lesz a vége.

– Tovább is van: az Index jött rá, hogy elképesztő kivételek kerültek a menekültekkel kapcsolatos salátatörvénybe. Az egyik, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó speciális eljárási szabályok a határzárral kapcsolatosan „nem alkalmazhatóak”. Vagyis ezentúl a 18 év alatti menekültek már nem tartoznak a különleges védelemre szorulók körébe. Ráadásul a büntetőeljárási törvény másik fontos rendelkezését sem kell alkalmazni ezekben az ügyekben: nem kell lefordítani nekik sem a vádiratot, sem az ítéletet.

– Sarkalatos alapelv a nemzetközi jogban és az ENSZ működésében is, hogy a gyermekek mindenütt kivételes bánásmódot élveznek, érdekeiket kiemelten védeni kell. Ugyanígy alapvető nemzetközi norma, hogy ha valakivel szemben hatósági, pláne bírósági eljárás folyik, akkor értse, hogy mi történik vele: kapjon jogi védelmet, jogorvoslati lehetőséget, erre pedig megfelelő idő álljon a rendelkezésre. Mi ezért tartunk attól, hogy az új szabályokban szereplő nyolcnapos eljárás utáni három naptári napos fellebbezési idő nem lesz elegendő. Pláne akkor, ha az emberek nem fogják érteni a végzést, ha tolmácsot kell szerezniük. Ez mind-mind ellentmond bármilyen nemzetközi szabálynak.

– És ez ugyancsak nem érdekli a kormányt.

– Látnunk kell, hogyan működnek életbe lépésük után ezek az új szabályok. Ha mégis megtörténik, hogy egy menekültnek meg sem próbálnak tolmácsot biztosítani és nem kap esélyt a jogorvoslatra, az minden jogszabállyal szembemegy.

– A kormány kitartó: a kerítés épül, a hadsereg megjelent a határon.

– A határforgalmat ellenőrizni kell, számunkra is elfogadhatatlan, hogy tízezrek lépjék át ellenőrizetlenül a határt. Ugyanakkor semmilyen kerítés, pengés drót nem lehet akadály, amikor egy háború elől menekülő ember egy országhatárra érve be akarja nyújtani a menedékkérelmét. Az elfogadott új Alaptörvény is kimondja: Magyarország gondoskodik azokról, akikről bebizonyosodik, hogy háború elől menekültek hozzánk.

– Montserrat Feixas Vihé, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság regionális képviselője még júliusban írt levelet az országgyűlési képviselőknek, amelyben kritizálta a törvénymódosításokat, és felajánlotta, hogy az UNHCR kész a magyar hatóságokkal együttműködve olyan megoldásokat találni, amelyek megfelelnek a nemzetközi jognak. Kérte bárki is a segítségüket?

– Úgy tudom, egyetlen ellenzéki képviselő válaszolt neki. Az elmúlt időszakban zökkenőkkel telivé vált az együttműködésünk a magyar kormánnyal. Azt tapasztaltuk: törvénymódosításoknál volt, amikor már meg sem kerestek minket, amikor pedig megtették, szinte a lehetetlenség határát súrolóan rövid határidőket szabtak a reagálásra.

– Nem csak mi, magyarok, az unió többi országa sem figyel túlzottan a szervezetükre, az UNHCR kifogyott a pénzből. 2015-re 1,26 milliárd dollárt akart összegyűjteni, ennek negyven százaléka, 463 millió hiányzik. Ennek következtében a Szíriával szomszédos menekülttáborokban romlanak a körülmények, a havi élelmiszer-fejadag – helyi beszámolók szerint – már csak két hétre elegendő, akad, aki négy éve ugyanazzal a pokróccal takarózik.

– Ez az összeg a kérésünknek csak egy része. Az UNHCR-nek nincs fix költségvetése. Abból működünk, amit kormányoktól, magánadományozóktól, civilszervezetektől, az üzleti szférától kapunk. Ám ez egyre kevesebb.

– Pedig elég világos az összefüggés: ha egy menekült nem tud hazamenni, a táborokban pedig rosszabb a helyzet, el fog indulni a fejlettebb országokba.

– Erre folyamatosan próbáltuk felhívni a figyelmet, de a fejlett országok mégsem készültek fel. Szíriából négymillió ember menekült Törökországba, Libanonba, Jordániába, Irakba és Egyiptomba. De ott már nem állnak meg, mert ezek az országok megteltek. A négy és fél milliós Libanonban másfél millió szír menekült van, Törökországban kétmillióan élnek, tízszer annyian, mint amennyien az összes uniós országba indultak. A menekülthelyzet nem oldható meg a segélyezés felpörgetésével, ez ennél sokkal összetettebb kérdés. Csak tavaly tizenöt új válság robbant ki a világban. Ukrajnában is válság van, másfél millió a belső menekültek száma, akik ugyan nem lépték át a határt, de az otthonukból eljöttek. A nemzetközi közösség mégsem képes a vérengzéseket megállítani. Az UNHCR vezetője, António Guterres az év elején írt egy felhívást a davosi Világgazdasági Fórum résztvevőihez, amelyben hangsúlyozza: a mostani menekültügyi rendszer teljesítőképessége a határához ért, forrásait és formáját illetően is. Az önkéntes felajánlások már nem elegendőek. Az üzleti szféra részvétele lenne szükséges, de nemcsak adományok formájában. Oda, ahova a menekültek először mennek, mint például Jordániába vagy Törökországba, befektetéseket kell vinni, hogy az országok bírják a növekvő terheket. Ha nem találnak a helyiek és a menekültek is munkát, megélhetést, globális, kontinenseket érintő exodusokat látunk majd.