Tíz, Budapest környéki választókerület határait rajzolhatják át

A budakeszi és dunakeszi választókerület egyszerűen túl népes.

2020. december 10., 15:08

Szerző:

A tizenkettőből tíz Pest megyei országgyűlési választókerület területét javasolja megváltoztatni a Párbeszéd kezdeményezésére az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága – írja az MTI. A testület csütörtöki ülésén 32 igen, két nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el az az indítványt, amelyet az Országgyűlés hagy jóvá.

A módosítás a budakeszi, a szentendrei, a váci, a dunakeszi, a gödöllői, a vecsési, a szigetszentmiklósi, a nagykátai, a monori és a dabasi központú választókerületet érinti. A változtatásra azért van szükség, mert a 2018-as országgyűlési képviselő-választáson két választókerület (Budakeszi és Dunakeszi) választópolgárainak száma jelentősen, 20 százalékkal több volt az országgyűlési egyéni választókerületek választásra jogosultjainak országos számtani átlagánál, 74 874 főnél.

Az idén februári adatok alapján az aránytalanság mértéke a két választókerületben tovább nőtt, emellett pedig további négy Pest megyei választókörzetben is kialakult 20 százaléknál nagyobb eltérés: Szentendrén, Gödöllőn, Vecsésen, Szigetszentmiklóson. Dabason pedig 18 százalékos az eltérés. Burány Sándor (Párbeszéd) a vitában elmondta, hogy előterjesztésük lényegében Pálffy Ilonának, a Nemzeti Választási Iroda korábbi vezetőjének javaslatcsomagján alapul.

Lehet fotózni a szavazólapot, Áder nem hirdethet háborús helyzetet

Elhagyták a törvényjavaslatból a szavazólapról történő képfelvétellel kapcsolatos rendelkezést is, mivel magáncélra a hatályos törvények szerint is le lehet fotózni a szavazólapot. 

Az alaptörvény kilencedik módosításával kapcsolatban a különleges jogrendre vonatkozó pontosításokat fogadott el a törvényalkotási bizottság. Ennek értelmében a háborús helyzet kinyilvánítása az Országgyűlés kizárólagos hatáskörében marad, a köztársasági elnök nem kapja meg ezt a jogot.

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.