Választások: Kinek jó, hogy hideg van és esik?

Szinte mindegy.

2022. április 3., 11:37

Szerző:

Csütörtökön, amikor ezen rövid tisztázó elemzés írásába belefogtunk, a budapesti utcán egész nap esett az eső. Nagyobb összeggel mernénk fogadni arra, hogy van olyan szavazó az országban, aki rögtön elkezdett az ablakból kitekintve azon gondolkodni, hogy mi lesz, ha vasárnap is esik. És jönnek majd tucatjával – és akkor keveset mondtunk – azok a Facebook-kommentek is, melyek vasárnap az adott napszak aktuális csapadékmennyisége vagy éppen hőmérséklete alapján részvételi „prognózissal” élnek –írja a 24.hu.

Ismerős mondatok mindannyiunknak:

  • „Ha jó idő van, sokan elmennek kirándulni, az a szervezett mozgósítással bíró pártnak jó, a bizonytalanok inkább a pihenést vagy a természetet választják”.
  • „Esik az eső, a fiatalok ilyenkor inkább otthon maradnak, ez nem jó az ellenzéknek, pedig ott vannak tartalék szavazók”.
  • „Az eső nem állítja meg a fideszeseket, ez inkább az ellenzéknek rossz”.

Ezeknek a politikai időjós kommenteknek se szeri, se száma, nyilván az érintettek meggyőződésüknek, várakozásaiknak és kognitív torzításaiknak megfelelően olvassák ki a szélsebességből a választási esélyeket. Némileg megmosolyogtatók ezek a gondolatok, de az „eltűnő tinta” országában azért hozzá vagyunk szokva, hogy a fantázia szárnyal. Nyilvánvalóan ezek a feltételezések a választói magatartás túlzó leegyszerűsítései, hiszen aki elkötelezett, de még az is, aki a szavazás előtt csak valamivel döntött, hogy elmegy és kire szavaz, az nagyon nagy valószínűséggel időjárástól függetlenül is elmegy.

Ugyanis, aki dilemmázik, annak kognitív és érzelmi értelemben „csak” addig nehéz eljutni, hogy úgy döntsön: elmegy, illetve hogy kire szavaz. Ez utóbbi folyamatba, azaz a tűnődésbe vagy a mérlegelésbe sok időt, energiát, másképp „költséget” tesz az egyén, ezt a napközbeni időjárás aktuális állapota már kevéssé írja felül. Így működik az emberi (politikai) psziché. Más a választás természete, mint egy esős időben meccsre látogatásé, a felelősség, az önkép, a motiváció és a következmények egészen másként méretődnek meg. Az lehet, hogy nem az esőben fog elindulni, vagy a tikkasztó melegben (áprilisban nem jellemző), de a morfondírozással járó költséget már nem akarja vesztességgel leírni, így kivárja az eső végét.

Ha pedig elkötelezett szavazóról beszélünk, ő megy mindig, ha fúj, ha esik, ha nyári meleg van, akkor is.

(Kiemelt képünk: Fotó: Ladóczki Balázs / 168)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.