Vajmagyarok

A vajdasági magyarok látványos felemelkedése a csúcson volt, amikor meghalt Josip Broz. Valamint az ország, a jólét, a testvériség-egység, az ingyen Adria. És a kulcsrendszer. Ha valaki nem tudná: a nemzetiségi arányok képviselete a föderációtól a helyi közösségekig ennek a rendszernek az alapján működött. Sokan kárhoztatták annak idején, hogy nem az a fontos, ki milyen tehetséges, hanem az, hogy milyen nemzetiségű vagy esetleg nemű. Most visszapillantva: az a rendszer maga a tökély volt a mostani pártvezetőségek által lelakott és kirabolt rendszerhez képest.

A Tito árnyékában megszürkült örökösök mögül természetszerűleg előbújtak az ifjú és kevésbé ifjú kommunisták, akiknek sikerült a nacionalizmus édes mámorát megérezniük. Jött egy kíméletlen pártbürokrata (Milošević), egy nyugalmazott és elfajzott titoista tábornok (Tuđman) és egy gyengécske vallási fanatikus (Izetbegović).

Többpártrendszerek alakultak ki, a vegyes nemzetiségű köztársaságokban etnikai alapon. Szerbiában a kisebbségek is etnikai alapon szervezkedtek, ami azelőtt elképzelhetetlen volt. Érdekszövetségként indultak, de természetesen hamarosan tipikus pártokká váltak, amelyek részt vesznek a parlamenti és egyéb választásokon, és osztoznak az állami prédán. Megindult az etnobiznisz.

A dühöngő szerb nacionalizmus (máshol a horvát stb.) nemzeti létükben is frusztrálta a többieket, így a magyarokat is. Megszületett a vajdasági magyar nacionalizmus is. Magyarország felértékelődött, hiszen ott simán végbement (utóbb tudjuk, hogy nem) a rendszerváltás, „ezek a szerbek meg ágyútölteléknek akarnak elvinni bennünket”. Ezt a folyamatot erősítette az a tény, hogy a délszláv háború elején az anyaország tárt karokkal várta a „délvidékieket”.

Az öröm nem volt korlátlan, és főleg nem időtálló. Egyrészt az anyaországiak testvéri buzgalmát hamarosan a jól bevált és kényelmes irigység váltotta fel. Másrészt a nemzeti pátosztól majd kipukkadó magyar kormány kiknek adott el – ostoba és átlátszó módon – fegyvert? Ter­mészetesen a horvátoknak, ahol annyi magyar volt, hogy két autóbusszal át lehetett vinni őket Zánkára. Vajdaságban meg 350 ezer. Akiket azokkal a kalasnyikovokkal lőtték. Arról nem beszélve, hogy milyen „jó fényben” tűntek fel a velük élő szerbek előtt. Diplomáciai mesterfogás a javából.

Mintegy 50 ezer vajdasági magyar menekült el a háború és a nincstelenség elől, főleg Magyarországra, de máshova is. A szerbek hasonló vesztesége: 200 ezer.

A háborúk és a velük járó félelem, kudarc kiölte a vajdasági magyarokból a felsőbbrendűségi tudatot. Hol volt már a különálló vajmagyar nemzet gondolata?

Időközben sajátságos többpártrendszer alakult ki ezen a tájon is. A történelmi VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) – amely szerint az itteni magyarok „talpra álltak és megmaradtak” (szlogennek jó, egyébként értelmezhetetlen) – kettészakadt, mert a vezetőség összeveszett a pénzen. Ami azóta sincs meg.

A harciasabb és tömegesebb VMSZ (Vajdasági Magyar Szövetség) nagy küzdelmet vívott nemcsak a magyar „testvérei”, hanem a Milošević-féle centralista, diktatórikus rendszer ellen is. Különösen a magyar többségű önkormányzatok életben tartásáért. Sikereinek csúcsát ez a párt Milošević bukása után érte el, amikor vezetőjét, Kasza Józsefet a Đinđić-kormány egyik alelnökévé válasz­tották.

A miniszterelnök meggyilkolása után Szerbiában megkezdődött a visszarendeződés, amely napjainkban érik be. A VMSZ kezdett veszíteni jelentőségéből, majd 2008-ban kegyelemdöfés érte: elúszott a szabadkai polgármesterség. Azóta sincs haladás. A jelenlegi vezetés egyfajta kétkulacsos politikai stratégiát folytat: a vajdasági autonómia (nem összetévesztendő az etnikai autonómiával, sőt talán éppen az ellenkezője, hiszen többnemzetiségű területről van szó!) egyetlen hiteles védelmezőjének tünteti fel magát, miközben a csakis tiszta etnikumú határon túli pártokat támogató magyar miniszterelnök feltétlen és odaadó híve. Vajdaságban egyébként Orbán Viktor nevével csak riogatni lehet a szerbeket és a többieket.

A vajdasági magyarok esete Orbán Viktorral viszont már más képet mutat. Kétségtelen, hogy a szerencsétlen 2004-es népszavazás Gyurcsány Ferencet örökre eltemette az itteniek szemében. Az is vitathatatlan, hogy a kettős állampolgárság, jobban mondva a magyar útlevél éppen a vajdasági magyaroknak a legszükségesebb, hiszen a dolgok jelenlegi állása szerint előbb fog az unió részekre bomlani, mint Szerbia tagságot nyerni. Az is tetszik sokaknak Horgostól délre, hogy végre akad egy magyar ember, aki odamond a hatalmasoknak. Hogy ez mennyibe kerül a többi magyarnak, azt már nem látja át a vajdasági magyar.

Az idei választások előtt a magyar miniszterelnök részt vett a VMSZ mellett a szerbiai kampányban, de újabb voksokat nem hozott! Pedig a vajdasági magyarok óriási többsége teljes médiaelszigeteltségben él: Orbán Viktorról és kormányáról a VMSZ ellenőrzése alatt álló helyi médiából csak jókat hall. Még az egyetlen függetlennek mondható hírportál is kínosan vigyáz, nehogy kilépjen az MTI által megszabott keretekből. Szakmabeliek pedig jól tudják, hogy ez propagandát jelent.

Mindent összevetve: a titoizmusban formálódott „nagyképűséget” a háborúk alatt frusztráltság váltotta fel, majd a „talpra állás” korszakától megjelent a nacionalizmus. Ennek enyhébb formája szélesebb rétegeket érint, a durvább egyes szélsőjobboldali pártocskák megnyilvánulásaiban és az elképesztően primitív kommentekben jelentkezik.

És vannak azok a vajdasági magyarok, akik a szerbekkel és a horvátokkal együtt próbálkoznak érvényesülni. Politikailag is. Ez évtizedek óta létező dilemma: magyar vagy szerb iskolába írassam-e a gyermekem?

A többségi nyelv könnyebbé teheti az érvényesülését itthon, a magyar előnye pedig az, hogy nem felejti el anyanyelvét, a környezet nyelvét pedig így is, úgy is elsajátítja. Bonyolítja a helyzetet például az, hogy majd 30 százalékos a munkanélküliség Vajdaságban. És még nagyobb a fiatalok között. Miként lehet itt érvényesülni? És az „anyaországban”? Ahol éppen ámokfutás van, amely akár Szerbia szintjére taszíthatja vissza az országot.

Mindezek miatt még felbecsülni sem lehet, hogy a „hálás” újdonsült kettős állampolgárok milyen arányban szavaznak majd a Fideszre.

A józan ész győz-e, vagy a „nagykorúságába” lépett nacionalizmus?