Molnár Zsolt tízmilliós Volkswagent villantott, Kunhalmi Ágnes szerényen csak egy BKK-bérletet
Új autót vett Molnár Zsolt. Vagyonnyilatkozata tanúsága szerint az MSZP politikusa, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az elnöke tavaly a korábbi kocsija, egy Audi A6 helyett egy Volkswagen Arteon típusú, úgynevezett fastback kocsiba ült át. Egy ilyen kocsinak az ára – emlékeztet a hvg.hu – tízmillió forintról indul, ennek fényében pedig talán nem meglepő, hogy a politikusnak a tavalyi kétmillió helyett már csak egy 900 ezres követelsée van. Csökkent az az összeg is, amelyet ingatlan-bérbeadásból kap, mégpedig a 2016-os havi 80 ezer forintról évi 520 ezerre.

A bizottsági elnökhöz hasonlóan szerethet száguldani Mesterházy Attila is, aki még a tavalyi vagyonnyilatkozata szerint Honda helyett BMW motorra nyergelt át, és emiatt 1,42 millióval több, 2,2 millió lett a tartozása. Ebből a 2,2 millióból egy év alatt 500 ezret sikerült törlesztenie, vagyis mostanában már csak 1,7 millió van hátra. Emelett befektetési jegy és nyugdíjelőtakarékossági számla címszóval 300 ezer forintos vagyonról számolt be. Más újdonság a bevallásában nincs. Budapesten egy III. kerületi 68 négyzetméteres panellakás tulajdonosa, 1997 óta, Veszprémben van egy 16 négyzetméteres gaarázsa, Alsóörsön egy 832 négyzetméteres rét teljes egészében, egy 120 négyzetméteres vízpart/nádas 17/184 hányadban az övé, Balatonalmádiban még kát rétje, Lovason pedig egy szántója van.
Több ingatlana van Tóth Bertalannak is Pécsen és környékén, de az ő vagyonnyilatkozatában az újdonságot nem ez jelenti, hanem hogy egy év alatt sikerült szinte egészében kifizetnie egy 23,3 milliós tartozást, amelyből már csak egymillió van hátra. Eközben egy pénzintézettel szembeni követelése 400 ezer forinttal 3,4 millióra nőtt, és megjelent a vagyonnyilatkozatában egy új, ötmilliós követelés is. A képviselői fizetésén felül még ötmilliója van készpénzben, és úgy tűnik, tavaly Pécsen nyitott egy ügyvédi irodát, amelynek ő az irodavezetője és 100 százalékos tulajdonosa. Van egy 60 százalékos részesedése is egy Bonus Kft. nevű cégben.
Ami az MSZP kampányarcát, Kunhalmi Ágnest és a közlekedést illeti, ő a 2016-os havi 80 ezer forint helyett már havi 150 ezerért bérel egy Skoda Octaviát, így nem meglepő, hogy úgy döntött, megtartja a BKK-bérletét. Bérel három irodát is, a számláján 175 ezer helyett immár 184 ezer forint van, a devizatartaléka pedig 2,3 millióról 3,4 millió forintra nőtt.