Hatszázhatvan rendezvény lesz az 50 milliárd forintos budapesti vadászati világkiállításon, hárommilliárdot az Orbán-kormány már át is utalt

2019. december 27., 13:47

Szerző:

Folyamatban van a 2021-ben Budapesten megnyíló Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése – tájékoztatott a rendezvényért felelős kormánybiztos pénteken Kápolnásnyéken.

Kovács Zoltán – ki nem mellesleg az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár és a Nimród című vadászati lap főszerkesztője –  tájékoztatása szerint eddig több mint 100 partnerrel kötöttek szerződést, és több mint hárommilliárd forintot utaltak át vadásztársaságoknak, megyei kamaráknak, kulturális egyesületeknek, szakmai szervezeteknek.

Fotó: Facebook/Kovács Zoltán

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos a kápolnásnyéki Halász kastélyban megrendezett országos jótékonysági vadászat keretében megtartott, Gróf Nádasdy Ferencnek emléket állító domborműavató ünnepségen elmondta, hogy

a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tud, és mit gondol a vadászatról, valamint ennek kulturális szerepéről.

A világkiállításnak egyébként csak az előkészítésére és kommunikációjára több milliárdot szánnak. 

A teljes büdzsé is 50 milliárd forint körül jár. Semjén Zsolt viccelődött is azzal, hogy a tervezetét nem meri megmutatni Varga Mihály pénzügyminiszternek.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.