Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2021. október 2., 11:27
Norbert szerint a két éves gyermekét megölő nő korábban is zavarodott és agresszív volt.
2021. október 2., 10:48
A lakossági gázárakról kizárólag az Orbán-kormány dönthet.
2021. október 2., 10:08
Baleset miatt forgalomkorlátozás az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Bőny térségében.
2021. október 2., 09:35
"Valami készül" – a volt energetikáért felelős helyettes államtitkár szerint.
2021. október 2., 08:49
Legalább 20 gyermek hagyja el az intézményt.
2021. október 2., 08:40
Az eredeti 25 milliárd 970 millió forinthoz képest már 32 milliárd 312 millió forintnál tart az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont építési költsége.
2021. október 2., 08:31
Egyiküket menyasszonya gyászolja.
2021. október 2., 08:30
Ferencz Orsolya a Magyar Nemzetnek adott interjút.
2021. október 2., 08:06
Csütörtök éjjel az M3-ason történt vaddisznógázolás.
2021. október 2., 07:33
Szerinte azonban fontos lenne, hogy a jelöltek elmondják, hogyan enyhítenék az ország kettéosztottságát.
2021. október 2., 07:19
Lassan két éve történt a brutális bántalmazás.
2021. október 2., 06:38
Egy kisbusz és egy kamion ütközött össze péntek éjjel Jászberénynél, a balesetben három ember meghalt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
2021. október 2., 06:29
A szél azért néhány helyen meg fog erősödni.
2021. október 2., 06:28
A katásoknak is.
2021. október 1., 21:35
A pártok azt ígérték október 23-ra meg lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
2021. október 1., 20:14
A nagyon szoros eredmény miatt.
2021. október 1., 19:59
Erről az Egyenes beszédben beszélt.
2021. október 1., 19:18
Mégis volt mondanivalójuk.