Az új orosz gázszerződésnek nem kellene, hogy hatása legyen a rezsiárakra

A lakossági gázárakról kizárólag az Orbán-kormány dönthet.

2021. október 2., 10:48

Szerző:

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, nincs elég földgáz Európában, és nagyon emelkednek az árak. „Az alacsony gázárhoz gáz kell, az oroszokkal meg kell egyezni, mi megegyeztünk, 15 évre” – mondta a miniszterelnök, megjegyezve, hogy valamivel olcsóbban egyeztünk meg velük, mint az elmúlt években, miközben az egész világon emelkedik a gázár. Véleménye szerint ez biztosítani fogja a „rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását”.

A Népszava azonban beszámolójában arról ír, hogy az új szerződés szerinti orosz gázár is követi a rekordszinten lévő tőzsdei árakat, ráadásul az e szerinti gázár az általa nyújtott "biztonságra" hivatkozva, magasabb a tőzsdei árnál. A portál hangsúlyozta, az új szerződésnek tehát semmi köze a 2014-ben beállított lakossági gázárakhoz, ugyanis arról kizárólag az Orbán-kormány dönthet. A mostani emelkedés a háztartások helyett a hazai gázipar hiányát növeli. Ságvári Pál nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettes az Energiaszabályozók Európai Tanácsának a magas piaci árakkal foglalkozó közgyűlésén a rövid távú áremelkedések hatásai ellen védő ügyleteket javasolt.

(Kiemelt kép: A Gazprom amuri gázfeldolgozó üzemének és a Power of Siberia gázvezetéknek a csatlakozási helye Szvobodnij város közelében, Amur régióban, Oroszországban. Fotó: Pavel Lvov / Szputnyik / Szputnyik via AFP)