Az ukrajnai harcok miatt kiirthat egy erdőt a Szeged-Csanádi püspökség

Egy december 23-án éjjel kiadott kormányrendelet szerint a kormány felülírja azt a településképi védelmet, amivel Szeged önkormányzata próbálta megakadályozni, hogy kivágják a város egyik utolsó nagyméretű erdőterületét.

2023. december 24., 16:28

Szerző:

A Magyar Közlöny 2023. évi 189. száma azt írja, hogy „Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel” módosítja a kormány a szabályokat, és engedélyezi a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolaépítéséhez a fakivágást „a beruházás megvalósításához szükséges mértékig”. A bejelentést Orbán Viktor miniszterelnök jegyzi – vette észre a Telex.

A döntés hátterében feltehetően az áll, hogy a kiszemelt területet a szegedi önkormányzat úgy próbálta megvédeni a hat hektáros állami tulajdonú erdőterület fáit, hogy a decemberi közgyűlésen településképi rendeletet hozott arról, az erdőnek meg kell maradnia a helyén.

Ezt most egy tollvonással felülírta az új kormányrendelet.

Az állami tulajdonú hathektáros erdő közvetlenül az egyházi futballstadion mellett fekszik és a kormány az ősszel ajándékba adta a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hogy ott saját iskolát építhessen.

Nagy Sándor alpolgármester a Facebook-oldalán arról írt, hogy hiába ígér a kormány a karácsony előtt egy nappal kiadott Közlönyben zöldtetőt a leendő egyházi épületekre és mellé növénytelepítést, a negyven éves fákból álló erdő pormegkötő hatását azokkal nem lehet pótolni. Nagy szerint az önkormányzat mindent megtesz a fák védelmében.

Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök láncfűrészt adott Kiss-Rigó László püspöknek karácsonyra, „már persze képletesen”.

Novemberben a város közgyűlésén Fodor Antal önkormányzati tanácsnok, a Demokratikus Koalíció képviselője azt mondta, ha megjelennek a favágók, élőlánccal veszik körül az erdőt, a Momentum pedig aláírásokat gyűjt az erdő védelmében – emlékeztet a portál.

(Kiemelt kép: a Szeged-Csanádi Egyházmegye vezetője, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítója, dr. Kiss-Rigó László püspök. Forrás: szeged-csanad.hu)

 

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.