Újra üzent Soros György – háromrészes videósorozatban teszi helyre Orbán Viktort
Ma jár le a nemzeti konzultáció meghosszabbított visszaküldési határideje, Orbán Viktor nyilván világos iránymutatást ad híveinek a Kossuth Rádióban arról, hogy miként kellett válaszolniuk a csakis egyféleképp megválaszolható kérdőívekre. Miközben az eredményekre hivatkozva nyilván újabb Soros-ellenes kampányt indít majd a kabinet, amely rekordszámú válaszadóról regél, s vélhetően rekordszámú rettegőt remél. És persze így is lett, közölte: arra számít, hogy Magyarországon a Soros-hálózat propagandát fog folytatni, meg fogja erősíteni a civil szervezeteket, emberek százait és ezreit fogja fizetni, a választás időpontjára pedig úgynevezett civil központokat fog létrehozni az ország különböző részein, amelyek pontosan úgy működnek majd, ahogyan a kampányban a pártok szoktak.
Éppen ezért tarthatta fontosnak a 87 éves Soros György, hogy az ellene, a személye ellen indított kormányzati propagandakampánynak ellentmondjon. Noha egyes sajtóinformációk szerint a Fideszt egyáltalán nem érdekli az Amerikában élő magyar milliárdos tisztázó kampánya, Soros most újabb három videóüzenetben mondja el véleményét a hazai folyamatokról, valamint a Magyarország iránt táplált érzelmeiről, gondolatairól.
Az első filmben Soros arról beszél, hogy milyen volt Magyarország az ő gyerekkorában, s miután innen menekülnie kellett, s végül máshol kényszerült letelepedni, milyen érzés volt a '70-es években hazatérni. A filantróp a változásokról beszél, megemlítve, hogy manapság is sok minden változik Magyarországon, s vannak rossz változások is. Hogy Soros milyen közelről követi a magyar közéletet, azt pontosan jelezheti az utalás, melyet Orbán Viktor budai Várba, pontosabban a miniszterelnöki rezidencia Karmelita kolostorba költöztetésére tesz.
A második kisfilmen Soros azokról a tevékenységekről beszél, amelyeket valóban az irányításával, s szándéka szerint végeznek alapítványai Magyarországon. Felidézve a Soros Alapítvány, majd pedig a Nyílt Társadalom Alapítványok elmúlt 30 éves működését, a filantróp beszél adományokról, programokról, de megemlíti a vörösiszap-katasztrófát is, amelyet követően – mint közismert – Soros volt a legnagyobb az adományozó: egymillió dollárral segítette a károsultakat.
A harmadik videóban Soros György az aktuális magyarországi helyzetről beszélve felidézte ismeretségét Orbán Viktorral, s megállapította: nem ő változott, hanem a mai miniszterelnök. A filantróp ebben a videóban fogalmaz a legkeményebben, s kijelenti például, hogy az általa alapított, s a kormányoldal által ellehetetleníteni kívánt Közép-európai Egyetem (CEU) ugyan száműzetésbe vonulhat Budapestről, de akkor is működni fog, s mindenképpen túléli ezt a rezsimet.