Újra szabadlábra helyezték a Dózsa György úti gázolót
A Dózsa György úti halálos gázolás egyik vádlottjának ügyvédje kedden közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi végzését, amivel, megszüntette M. Richárd letartóztatását. Vagyis nem osztották az ügyészség fellebbezését - írta a 444.hu.
M. Richárdot még tavaly év végén tartóztatták le, miután többször is megszegte a házi őrizetének a feltételeit azzal, hogy az orvosi látogatásai során nem csak az orvoshoz ugrott be, hanem például egy bevásárlóközpontba és a saját éttermébe is.
M.-ék már a januárban kezdődött tárgyaláson kérték a letartóztatás megszüntetését, arra hivatkozva, hogy M. szívbetegsége súlyosbodott, bármikor életveszélyes állapotba kerülhet, és életmentő műtétre van szüksége, ami márciusban meg is történt.