Újra Lukács Lajos a Bányai Júlia Gimnázium igazgatója
Megkapta újabb öt évre szóló kinevezését Lukács Lajos, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium volt igazgatója, akit az önkormányzat és a Klik kísérelt meg eltávolítani az intézmény éléről, írja a Népszabadság.
A gimnáziumnak szeptember óta nem volt igazgatója, ugyanis az intézményt 22 éve vezető igazgatóért, Lukács Lajosért hiába tüntettek a tanárok, szülők és diákok, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) nem felelt meg az igazgatói pályázata – igazgatóhelyettesnek viszont visszahívták.
Helyette a Klik és az önkormányzat Szilágyi Piroska pályázatát támogatta, ezt azonban megtorpedózta a gimnázium közalkalmazotti tanácsa, amelyik nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, hogy ne írja alá a kinevezést.
Szilágyi Piroska ezután visszavonta a pályázatát, az önkormányzat pedig meghátrált, és január végén már azt közölték, hogy „a polgármester az egyeztetések után – figyelembe véve és szem előtt tartva az iskolai közösség és a város érdekeit – önmaga és a frakció támogatásáról biztosította a megbeszélés résztvevőit annak érdekében, hogy dr. Lukács Lajos elnyerhesse az intézményvezetői megbizatást”.
A
Népszabadság szerint ez meg is történt, és a régi igazgató már megkapta a kinevezését. Lukács a lapnak azt nyilatkozta, volt olyan pont, amikor ő már feladta volna, de amikor kiderült, hogy érvénytelennek nyilvánították a pályázatot, és a tantestület megkérdezte tőle, hogy ha továbbra is kiállnak mellette, hajlandó-e újra pályázni, nem mondhatott nemet: „Nem mondhattam nemet azok után, hogy szülők, gyerekek, polgárok sokasága annyi energiát fektetett a tiltakozásba”.Mint mondja, a helyzet rendezésében lehetett szerepe a nyilvánosságnak, és a mostani pedagógus tüntetésnek is. A gimnázium egyébként 16.-ként írta alá a tiltakozást kiváltó miskolci Herman gimnázium nyílt levelét.