Újjáalakult az Időskori Tanács

2011. október 15., 07:52

A borzalmas elnevezésű tanács alakuló ülésén Orbán Viktor azt mondta, hogy ezt a fórumot akkor élesztik újjá, amikor Magyarország megkezdi nagy menetelését, hogy egy bajba jutott európai gazdasági rendszertől minél messzebbre jusson. Ezek szerint nekünk semmi keresnivalónk Európában, mert az bajba van jutva, köszönjük, nem kérünk a bajaikból, van nekünk elég, hiszen Gyurcsány és tettestársaik szétlopták, -verték az országot, éppen most rázzuk gatyába, különben meg nekünk már a keleti szél dagasztja a vitorlánkat, a keblünket meg nemzeti hevület. Agyő Európa, irány Oroszország! Ha meg a Putyin kekeckedik, akkor ott van új szövetségesünk, a népi kapitálkommunista Kína.

Azt is mondta a nemzet (meg)győzhetetlen vezetője, hogy át kell alakítani a társadalomnak az öregedéshez való viszonyát. (Gondolom, ne öregedjenek meg.) A „holnapot felélő fogyasztás világában” túlságosan felértékelődött az ember életének egy rövid, 16–30 éves (hogy jött ki neki?) időszaka, az aktív kora meg épp ellenkezőleg, leértékelődött. Ennek a mondatnak nagyon örülhettek ám az időskorúak legújabb tanácsának tagjai, megtudták, mennyire jól áll a szénájuk. A megújult és Európától már jó távolra menetelt magyar honban ezután egyre nagyobb szükség lesz a tapasztalatukra, sőt – így a nagy ember – a munkájukra is. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy dolgozniuk kell, ha tetszik nekik, ha nem. Öröm lesz idősnek lenni a szép, új világban. Nem holmi „becsapós, fiatalító kúrákra” van itt szükség, hanem dolgos kezekre, okos fejekre meg a munkához való jó hozzáállásra. Ezek szerint ez lenne a „minőségi időskori élet”, erre van szükség. Nem az a baj – folytatta –, hogy időseink egyre tovább élnek, hanem az, hogy kevés gyerek születik. A maga részéről ő már ugye mindent megtett, de még így is kevés, úgy látszik, az új családbarát adószabályozás még nem fejtette ki áldásos hatását.

Sok egyéb mellett én speciel azt sem értem, miért kéne oly nagyon pont az időseknek dolgozniuk, amikor a fiataloknak meg nincs munkahelyük? Vagy azok majd mennek stadiont építeni meg árkot pucolni? Az öregek meg majd helytállnak az igényesebb munka frontján? Kivéve persze a bírákat. Ők csak pihenjenek, mert még képesek lesznek jogszerűen, netán igazságosan ítélkezni, oszt akkor ki ítéli majd el a haza meg Orbán ellenségeit?

Amúgy lenne nekem egy javaslatom: amikor valaki eléri a nagyon helyesen egyre emelkedő nyugdíjkorhatárt, akkor dönthesse el, hogy akar-e tovább dolgozni – már persze ha a munkáltatójának szüksége van a munkaerejére meg a tapasztalatára. Ez esetben további lehetősége lesz a nyugdíjalapját gyarapítani, és nem is csökken a jövedelme. Ha nem akar, vagy nincs módja tovább szolgálni, akkor nyugdíjas lesz. Helyére jön majd a tapasztalatlanabb, de korszerűbb ismeretekkel bíró fiatal, és egy munkanélkülivel máris kevesebb lesz. Tehát egy bizonyos életkor fölött mindenki maga dönthessen a saját nyugdíjkorhatáráról, ugyanakkor vagy nyugdíj, vagy fizetés, a kettő egyszerre nem.

Mármost ebből azért nem lesz semmi, mert akik erről dönthetnének, azok baromira szeretnek nyugdíjat is meg fizetést is kapni, lehetőleg jó sok helyről.

Gulyás András

E-mail