Újfehértón már együtt szavaz a Fidesz és az ellenzék

Törvénytelen, hátráltató és akár életveszélyes is lehet Hosszú József újfehértói polgármester szerint az a hét rendelet, amellyel a helyi képviselő-testület korlátozta a jogköreit és a mozgásterét – írja a 24.hu a településen kialakult sajátos helyzet kapcsán.

2023. november 9., 07:34

Szerző:

 

A portál cikke szerint a nyírségi településen nagykoalíció alakult ki a polgármesterrel szemben, aki 2019-ben a Fidesz támogatásával lett polgármester, később azonban összeállt az ellenzékkel.

„A cél az volt, hogy megalázzanak”

– magyarázta Újfehértó lakosságának a település polgármestere, hogy a képviselő-testület miért fogadott el október végén hét olyan rendeletet, amelyek módosították a vezetői jogköreit. Hosszú József a közösségi oldalán azt állította, hogy korábbi kinevezettje, az ellenzékinek számító alpolgármesternő összefogott a Fidesszel, és úgy megnyirbálták a hatáskörét, hogy az az önkormányzat működőképességét fenyegeti. Hosszú nagybetűkkel hangsúlyozta: „életveszélyes”, hogy mostantól még bizonyos krízishelyzetekben sem dönthet önállóan a pénzbeni támogatásokról, hanem kérnie kell a testület, illetve az egyik bizottság jóváhagyását, az pedig szerinte „nevetséges”, hogy eztán nem lehet a karácsonyi csomagokat az ő nevével felcímkézve adományozni.

Hosszú – akiről egy ellenfele azt állítja, egyetlen ciklus elég volt neki ahhoz, hogy „egójával és a pártszínezetek cserélgetésével oda-vissza összezavarjon mindenkit” – 2019-ben vette át a 13 ezer lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város irányítását a korábbi független polgármestertől. 57 százalékos támogatottságot ért el, amihez hozzájárulhatott, hogy a Fidesz támogatta. 2022 májusában viszont már azzal került be a hírekbe, hogy napokkal az országgyűlési választás kiütéses Fidesz-sikere után kilépett a kormánypártból. Ezt követően ellenzéki támogatással vezette a települést, ám mostanra ez a szövetség is szétzilálódott.

A kisebbségbe szorult polgármester a 24.hu kérdésére azt írta, hátba támadták. 

A 24.hu-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint a szakítás arra vezethető vissza, hogy Hosszú nehezen viselte, ha mások is bele akartak szólni a döntéshozatalba.

Olyan csapat kellett neki, amelyikkel mindent meg tud szavaztatni – mondta a 24.hu-nak a képviselő-testület Fidesz-csoportját vezető Fazekas János.

A polgármester viszont a Fideszt vádolja folyamatos nyomulással.

Az első perctől kezdve nem tudták elfogadni személyemet, nem értettek egyet döntéseimmel, ők akartak irányítani. Olyan követelésekkel álltak elő, melyeket nem voltam hajlandó teljesíteni. Szerintük egy szalmabáb is nyert volna a Fidesz-logóval 2019-ben. A velük nagyon simulékonyan együtt dolgozó előző polgármestert szerették volna győztesként látni, és ez rányomta a bélyegét az amúgy sem felhőtlen közös munkára

– írta Hosszú, aki azt is felrótta a kormánypártiaknak, hogy árulónak nevezték, amikor kiderült, együttműködik a nem fideszes képviselőkkel.

A végső lökést viszont – mint írta – az adta a szakításhoz, hogy a 2022-es parlamenti választás éjjelén autókaraván jelent meg a családi házuknál, a bennülők dudáltak, kiabáltak, az udvarukra pedig „ismeretlenek sörétes puskába való golyókat dobtak”, mindezzel megijesztették a családját.

Az új, ellenzéki felállásban az idei nyár végéig fennakadás nélkül mentek a dolgok, megszavazták a polgármester indítványait, a fideszesek azt mondták, már csak malmozni jártak az ülésekre. Váratlanul érte őket a szakítás, és hogy éppen Hosszú fő szövetségese, Szűcsné állt elő a polgármester döntési jogköreit csorbító javaslatokkal.

Szűcsné az október végi testületi ülésen nem részletezte, miért fordult a polgármester ellen. Annyi derült ki, hogy több ügyvéddel is egyeztetett, hogy jogszerűek legyenek a javaslatai. 

A polgármester viszont vele kapcsolatban is közlékeny volt: kijelentette, hogy helyettese visszaélt a bizalmával, amikor a következő ciklus képviselő-jelölti csapatát egyedül akarta összeállítani, sőt az is kiderült, hogy Szűcsné maga indulna polgármesterjelöltként.

(Fotó: Hosszú József Facebook-oldala)

 

 

Ángyán József, az Orbán-kormány volt államtitkára azt mondta a 24.hu-nak adott interjújában, hogy  Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozíció betöltésére. Az államfőt Dobrev Klára nemrég azzal vádolta meg, hogy külföldieknek játszott ki magyar termőföldeket.