Újabb nyomozás indul a lúgos orvos ügyében

2018. szeptember 3., 11:19

Szerző:

– Miután az alapügy jogerősen lezárult, az ügyben csatolt levél kapcsán a Fővárosi Főügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el – árulta el Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője a Blikknek.

Fotó: Merész Márton

Arról a levélről van szó, melyet a jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélt Bene Krisztián ügyvédje használt fel a tárgyalás során, és amelyet egy börtönben adtak fel. Ebben egy illető azt írta, nem a volt kórházigazgató az elkövető, hanem Renner Erika jelenlegi élettársa bérelt fel valakit a borzalmas tett elkövetésére. Az ügyészség megállapította, hogy a leírtak nem fedik a valóságot és azonosították is a levél megíróját.

Az ügyben kihallgatás eddig nem történt. 

A Renner Erikát megcsonkító Bene Krisztián tárgyalást mi is végigkövettük, ide kattintva olvashatnak részletesebben róla. 

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.