Újabb Meggyes-botrány: az új polgármester a folyosón kapott egy széket

A Fidesz határolódjon el Meggyes Tamástól - követeli az MSZP. Meggyes Tamás ugyanis nem hajlandó a pakolást megkezdeni sem két irodája egyikéből sem a legutolsó törvényes határidőig. Így a szavazatok kétharmadával megválasztott független polgármesternő, Tétényi Éva a folyóson rendezte be irodáját.

2010. október 7., 16:25

A

Fideszfigyelő blogarra hívta fel a figyelmet: az új polgármester egyelőre még egy irodát sem kapott az esztergomi önkormányzatban.

A volt esztergomi polgármester körül megint botrányszag úszik. Szerinte "választási csalással ér fel", hogy politikai ellenfelei az elmúlt három évben mocskolódó kampányt folytattak ellene, ami miatt vasárnap elvesztette a polgármester-választást.

"A vasárnapi eredmény annak a mocskolódó, rágalmazó, karaktergyilkos kampánynak az eredménye, amelyet 3 éve folytatnak ellenem" - mondta az

[origo]-nak Meggyes Tamás, Esztergom korábbi fideszes polgármestere, aki Tétényi Éva független jelölttel szemben alulmaradt a polgármester-választáson.

Tétényi - akit többek között a Jobbik, az LMP, az MDF és a volt fideszesekből álló egyesület is támogatott - a szavazatok 64,36 százalékát kapta meg, míg Meggyesre 35,64 százalék szavazott. Meggyes a korábbi ciklusokban sokkal jobban szerepelt: a 2006-ban közel 60 százalékos támogatottsággal, 2002-ben pedig 54,79 százalékkal választották polgármesternek. Az áprilisi országgyűlési választásokon pedig egyéniben szerzett mandátumot.

Meggyes az [origo]-nak hétfő délelőtt azt mondta, hogy szerinte választási csalás történt, mert politikai ellenfelei az elmúlt évben hazugságokat terjesztettek róla, úgy próbálták beállítani, mintha ő lenne "a patás ördög". Konkrét eseteket, állításokat nem akart említeni, de hozzátette: a Fidesz vezetéséből egyelőre nem kereste meg senki. Szerinte ez azzal magyarázható, hogy erre az eredményre számítani lehetett a lejárató kampány miatt.

A Fidesz határolódjon el Meggyes Tamástól!

Az országban most számtalan helyen történik átadás-átvétel az önkormányzatokban, ahogy az természetes egy demokratikus berendezkedésű országban. Egyedül Esztergomban nem sikerül ezt a folyamatot tisztességgel elvégezni, mert Meggyes Tamás, a Fidesz-KDNP közös jelöltje a mai napig nem adta át az irodáját a jelenlegi polgármester asszonynak, illetve egyéb területeken is akadályozza a frissen megválasztott, kiemelkedően nagy többség támogatását élvező Tétényi Éva munkáját.

Az eset már csak azért is visszatetsző, mivel Meggyes Tamás nem csak "szimpla" Fidesz-KDNP tag, hanem országgyűlési képviselő, aki esküjével is kiáll az alkotmányosság és a demokratikus értékek mellett. Ahogy az eskü mondja: "Az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom és megtartatom." Ezekkel most adós Meggyes Tamás - közölte a 168 Órával Hiller István, MSZP-s képviselő.

Az MSZP ezért felszólítja a Fidesz-KDNP-t, hogy sürgősen utasítsa párttagját ademokrácia és az önkormányzatiság alapvető szabályainak betartására, illetve határolódjon el Meggyes Tamás jelenlegi magatartásától.

Eredményhirdetés előtt és után

A Vastagbőr blog az Esztergom Városi Tévé választási adására hívta fel a figyelmet:

Az első képkocka a vasárnap délután 3 órás híradóból van, a második a vasárnap este 11 órásiból - írta a Vastagbőr politikai szakblog. Hozzátették: "A választási eredmény hallatán a műsorvezető hölgy felöltötte a gyászvirágos gúnyáját..."

A blogbejegyzésben hosszasan soroljákMeggyes Tamás botrányait.