Új fészket keres a Sirály

Gitártok, tele papírral, Brezsnyev- és a Boulevard-cégér egy, a szomszédból kiköltöztetett civil galéria dísze volt egykor. Itt orosz szótár, ott kopott fotel, amott piros, zöld padok. Fricska a falon: „Tarlós elvtárs szeretettel üldözi a sirályt.”

A Király utcai Sirályban vagyunk. Ebből a fészekből keltek ki – már a szoci éra alatt is – az ellenzéki madarak: idejárt anno Schiffer András, a Védegylettől Jávor Benedek, a későbbi LMP-sek, és itt szerveződött a Milla. Utóbb a párttá váló szervezetek elhagyták a fészket, ez a hely ugyanis nem az öltönyösök világa.

– Utálom őket – mondja az egyik aktivista.

Ő is millás volt, de látva egykori szervezetének egyre hivatalosabbá váló arcát, inkább dobbantott. „Sirályos” maradt, aki egy kicsit önkéntes kultúrmunkás meg polpartizán is: ellenzékibb az ellenzékinél.

Jöttek a régiek helyett mások: innen indultak nemrég a Lendvay utcai székházfoglalók, az egyetemfoglalás lefújása után ide cuccoltak be a hallgatói hálózatosok is, hoztak magukkal molinót, hálózsákot, könyveket.

– A Sirály maga nem politizált. Csak teret adott különböző csoportoknak – magyarázza Horváth Győző, aki ott volt az alapítók között.
Most két kopasz biztonsági őr szunyókál a sarokban. Az önkormányzat delegálta őket. Vigyáznak a fiatalokra. Miért is?

Tarlósék leszereltették a zárakat, az aktivisták nem kaptak kulcsot a helyhez. Ha kilépnek a Sirályból, félő, nem jutnak többé vissza. Sokan inkább bent alszanak hálózsákokban.

A Fidesz-székház elfoglalása kiverte a kormányzati biztosítékot, a rendőrség többször razziázott a helyen. Az Orbán-párt születésnapjára tervezett akció előtt is betoppantak a rendőrök. Voltak, akiket előállítottak, mert nem volt náluk a személyijük. A rendőrök azt mondták, körözött bűnözőket keresnek. A diákok, értelmiségiek között. A hatalom kezdett félni a Sirálytól. Túl ellenzéki volt, túl fiatal és ellenőrizhetetlen.

A Sirály hét-nyolc éve nyitott. Schönberger Ádám, a Marom Klub Kulturális Egyesület képviselője szerint simán ment minden: üresen állt az épület, és nekik volt hozzá kulcsuk. Hogy honnan? Mosolyog. Volt. Csak engedélyük nem. Ahogy a holland, brit vagy német házfoglaló fiatalok, ők is kihasználtak egy rést a „hivatalosság pajzsán”. Az önkormányzat és az egykori bérlő évekig perben állt egymással, és mivel az előbbi nem szerepelt a birtoklapon, nem tudta kiebrudalni az illegális foglalókat, akik akkor már lakáskocsmának, színháznak, kulturális rendezvényeknek, koncerteknek alakították ki a helyet. Ám nemrég véget ért a per, a fiatalok egy ideig még húzták, dacoltak az önkormányzattal, de a Sirály sorsa megpecsételődött.

A jobboldali média közben Bajnai- és szocibérenceknek kiáltotta ki az idejárókat. Ám az önkéntesek csak nevettek ezen: őket nem lehet hagyományos politikai furfanggal, a megszokott kommunikációs fegyverekkel legyőzni. Lepereg róluk.

Már évekkel ezelőtt sikk volt idejárni. Jöttek tinik a boltban vásárolt piáikkal, a romkocsmaturista, alternatívszínház-látogató külföldiek, itt adtak interjút művészek, színészek, a Sirály asztalainál írták verseiket a fiatal költők, itt pörgették a pincében dübörgő zenékre a csajaikat.

A szélsőjobberek olykor ürüléket dobáltak rájuk, a hivatalosságok meg behunyták a szemüket. A kormányváltás után még a Fidesz-minisztériumok konzervatív-liberális fiataljai is itt ütötték el az időt, cinkosan kacsintva az illegálhely aktivistáira: „Nem értünk mindenben egyet a párttal, de nincs mit tenni, kell a munka, a pénz.”

Máté és Richárd, két önkéntes most üvegeket pakol, söpröget. Tegnap buli volt, így megy ez, amióta sokadszorra is megpecsételtetett a klub sorsa. „Nincs kereskedelmi tevékenység, adományozz!” – hirdeti fölöttük egy felirat. Háromszáz forint a sör. Papírdobozkába kell jattolni, becsületkassza.

Verő Zsuzsa, Balogh Kata, Gottfried Juli, Nagy Nóra – ők is a Sirály önkéntesei. Alig múltak húszévesek. Körbeüljük az asztalt. Teáznak, fáradtak. Van, aki két hete nem ment haza, itt alszik. Egyszer már elbarikádozták magukat, nem sikerült kipaterolni őket.

Juli négy-öt éve önkéntes, a Bánkitó és a Negyed6Negyed7 Fesztiválra, a Sirályba szervez kiállításokat, kulturális programokat, koncerteket, a MOME-n végzett. Nóra gimnazistaként jött ide, délután mindig a Sirályban tanult. Ma már az ELTE-n filmszakos, Zsuzsa pedig a vegyipari technikum után szociológiát hallgat.

– Hihetetlen nyomasztó, hogy vége az egyetemfoglalásnak, és most bezárják a Sirályt is – mondja Kata, aki szintén filmtudományt hallgat.

Tagja volt ő is az egyetemfoglaló csapatnak. Hálózsákban, „Társadalmi szolidaritás” feliratú tábla előtt fotózta le őt az Origo.hu, sokatmondó címmel: „Mert a jogállam szexi.” Van egy zárt és egy a szimpatizánsok számára hozzáférhető Facebook-csoportjuk. Az előbbinek csak harminc, az utóbbinak kétezer-ötszáz tagja van.

A zárt csoportban kulturális eseményeken, sörözés, beszélgetés közben jönnek az ötletek. Szilveszterkor például volt, aki Hoffmann Rózsa-álarcban, mások Fekete György-parókában jelentek meg a bulin.

Schönberger Ádám szerint a Sirály gyorsan élővé tudja tenni az internetes ötleteket.

– Azonnal reagálunk, hiszen mindenki itt van. A buli, a színház pillanatok alatt megbeszéléssé alakul át.
Az akciókhoz az csatlakozik, aki akar. A rendőrök az „Alkotmány nem játék” elnevezésű tüntetés miatt hallgatói hálózatosokat állítottak elő, de volt a demonstráción exmillás, zsidó kulturális egyesületi tag, zöldaktivista vagy „egyszerű” Sirály-szimpatizáns is.

A székházfoglalásra szóló felhívást szinte minden részt vevő csoportja megosztotta a saját Facebook-oldalán.

Az elképzelés külső helyszínen fogant, de az akciót a Sirály pincéjében véglegesítette mintegy hetven szimpatizáns. Egy középkorú férfi meséli, őt egyetemista gyereke hívta az ötletbörzére.

Zsuzsa is a székházfoglalók között volt. Egy idő után megkérdezte a marcona székházvédőket, nem hiányzik-e nekik egy ölelés. A biztonsági ember nem értette, feltehetőleg a focidrukkerek ökölcsapásaihoz szokott. Zsuzsa kuncog, megint megcibálta egy oroszlán bajszát.

Később Nórát bevitték a rendőrségre, mert a Sirályban tartott razzián nem tudta igazolni magát. Julinál sem voltak ott az iratai, de őt nem állították elő. Értelmetlennek tartották az egész intézkedést.

– Éppen egy külföldi melegklub tartott előadást a pincében, amikor a függöny mögül előléptek a rendőrök. Senki nem értette, mi történik. Azt hittük, ők is fellépnek – nevetnek.
Hogy miért tiltakoznak, szervezkednek?

– Szürreálissá vált körülöttünk minden – mondja Kata.

– Hiába mond bármit az Alkotmánybíróság, ezek azt írnak bele az alaptörvénybe, amit akarnak – veti közbe Győző.
– A civil közgondolkodást ma értelmezhetetlennek tartják Magyarországon. Pedig ez nem jó. Sokan úgy vélik, jobb, ha nem szólalnak meg, abból baj nem lehet. A biztonság utáni vágy és a kényelem felülír mindent. A passzivitás másik oka a félelem. Én nem akarok olyan országban élni, ahol nem vállalhatom azt, amit gondolok – magyarázza Nóra.
Sokan járnak külföldön egyetemre, többen közülük a Sorbonne-on tanultak. Azt javasolják, az emberek kapcsolják ki a tévéiket, és gondolkozzanak, beszéljék meg egymással, milyen közösségben akarnak élni.

– Ne csak fotelforradalmárok legyenek, törődjenek végre a köz ügyeivel is – vágnak egymás szavába.
Civilek, fiatalok, szabadok.

Este tíz óra van. A felső szinten éppen kezdődik az utolsó megbeszélés. Most nem egy újabb akcióról, hanem a kiköltözésről egyeztetnek. A Hallgatói Hálózat jeleit használják: keresztbe tett kezek a nemtetszést, a kézfejek forgatása a tapsot szimbolizálja. Senki sem kiabál, mindenki csendes.

Új fészket keres a Sirály.