Új alkotmány: több fegyvert a lakosságnak

Elképzelhető, hogy könnyebb lesz önvédelmi fegyverhez jutni. Az új alkotmány tervezetébe ugyanis bekerülhet az ön- és tulajdonvédelem joga. Igaz, a miniszterelnök szerint ebből nem következik feltétlenül a fegyvertartás szabályainak jelentős enyhítése.

2011. április 1., 09:40

A tulajdon, a magántulajdon védelme eddig is benne volt az alkotmányban, de a most készülő új alaptörvényben hangsúlyos lesz az önvédelem is. Civilektől és szakmai szervezetektől érkezett ez a kérés – mondta Orbán Viktor kormányfő. Ha ez bekerül az új alkotmányba, akkor valószínűleg a Büntető törvénykönyv is változik. A változtatás akár már 2012. január elsejétől hatályban lehet. A miniszterelnök mértéktartásra intett a fegyverviselés ügyében. Az új alaptörvényt várhatóan április 18-én fogadja el az Országgyűlés - közölte a

Kossuth Rádió. <br />
Meddig terjedhet az önvédelem joga, hogy ne érje el az önbíráskodást? Nagy port kavart például egy 2008-es eset, amikor egy kesznyéteni férfi áramot vezetett a kerítésébe, hogy így védje meg a kertjét. A tolvajok közül az egyik férfit halálos áramütés érte, amikor a feszültség alatt álló drótkerítéshez ért. Az eset után a helyi roma közösségben lincshangulat alakult ki, a tiszaújvárosi rendőrkapitányság az életben maradt tolvajokkal szemben lopás miatt, a terményét törvénytelen eszközzel védő férfival szemben pedig több emberen elkövetett emberölés kísérletéért indított eljárást, a gazdát pedig őrizetbe vették. A bírósági ítélet értelmében megrovást kapott.

Az aránytalan védekezési módot eddig sem engedte meg a jog – mondták a szakemberek Ütköző című műsorunkban. Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára szerint nem lesz fegyverliberalizáció, viszont pontos szabályokkal kell válaszolni a társadalmi szervezetek, kereskedők és sportvezetők által felvetett problémákra. Tisztázni kell, mi minősül fegyvernek, közbiztonságra veszélyes eszköznek, mi az, ami engedélyköteles, és mi használható önvédelmi célra is.

Vass Gábor, a Kaliber című magazin főszerkesztője szerint ahhoz, hogy az önvédelem lehetséges legyen, alanyi jogon eszközöket is kell adni az állam által kontrollált szigorú engedélyek mellett. Az erős rendőrség nem zárja ki, hogy a polgár hatékony eszközökkel meg tudja magát védeni akkor, amikor a támadás éri – magyarázta.

Az államtitkár viszont arra figyelmeztetett, hogy lőfegyverekkel ritkábban védik magukat az emberek, sokkal gyakrabban fordulnak elő viszont balesetek. A véres amerikai és európai ámokfutások is azért történhetnek meg, mert kéznél van a fegyver. A szakemberek ezért helyeslik, hogy ma alanyi jogon sem képviselők, sem polgármesterek nem kaphatnak fegyvert, hanem igazolniuk kell, hogy konkrét veszélyhelyzetben vannak.

Németh Zsolt kriminológus, a Rendőrtiszti Főiskola tanára a közrádiónak elmondta: a fegyverhasználat része a tananyagnak, és a rendőrök évente lövészeten vesznek részt. Hozzátette, hogy a rendőrök sem használják sokszor a fegyverüket, noha ez a munkaeszközük. Emlékeztetett arra a kriminológiai megállapításra, hogy fegyvereket ne csak azért ne engedjünk a közelünkbe, mert balesetveszélyes, hanem azért is, mert erőszakos hangulatot teremt.