Úgy tudni, Budapesten tárgyal Soros György a CEU ügyében

2018. június 23., 11:56

Szerző:

Szombaton és vasárnap ülésezik Budapesten a CEU legfőbb döntéshozó testülete, a Board of Trustees. A húsztagú testület napirendjén elvileg a „szokásos”, a tanév lezárásával kapcsolatos kérdések szerepelnek, a Hvg.hu egyetemi forrásai szerint megkerülhetetlen, hogy az intézmény jövőjéről, az esetleges Budapestről elköltözéséről is tárgyaljanak. A tanácskozáson a lap meg nem erősített információi szerint várhatóan az alapító, Soros György is részt vesz.

Fotó: Kökényesi Gábor

A felsőoktatási törvény tavaly áprilisban elfogadott módosítása arról rendelkezik, hogy a jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A külföldi felsőoktatási intézménynek a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek kell lennie. Mindez egyértelműen a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem ellehetetlenítését szolgáló intézkedés, amit azóta már az Orbán-kormány is elismer.

A törvény alapján két feltétellel működhetne az egyetem. Az egyik az lett volna, hogy irreális határidőn belül, vagyis 2017. december 31-ig – legyen az Egyesült Államokban is campusza a CEU-nak. A másik, hogy szülessen államközi megegyezés a működéséről.

Utóbbi tervezete tavaly szeptemberre el is készült, ezt azonban annak ellenére nem írták alá azóta sem, hogy októberre az USA-beli campusz ügye is megoldódott. A CEU megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal, ahol januártól meg is indította első kurzusait. Ezt, ahogy a Hvg emlékeztet, Palkovics László korábbi oktatási államtitkár és Altusz Kristóf, akkori külügyi helyettes államtitkár meg is tekintette, ám annak eredményéről nem esik szó.

A CEU-nál tehát nagy a bizonytalanság, mivel nem tudják, indíthatnak -e kurzusokat a jövő tanévre Budapesten, vagy sem.