„Ugrálni azt tudsz, látom” – Vágó visszaszólt Deutschnak

Nyílt levélben válaszolt az LMP-s politikus Deutsch Tamás Facebook-bejegyzésére, amelyben paranoiásnak és futóbolondnak minősítette a NAV-botrányt kirobbantó Horváth Andrást.

2013. december 23., 18:33

„Szerencsétlen futóbolondokat nem csak az választja el a gonosz hatalom és pénzmániás őrültektől, hogy az igazságérzetük és a társadalom jobbításának szándéka fontosabb, mint a saját egyéni érdekük. Hanem az is, hogy míg az előbbiek komolyan veszik, hogy lehet tisztán is élni és dolgozni, a cinikus önzők pedig mindenkit lúzernek tekintetnek, aki nem az ő maffiaszabályaik szerint játszik. Sajnos a hatalommániásokkal van tele a Parlament, és maffiát védők pedig beépültek az államigazgatásba” – írja Vágó Gábor.

Az LMP-s politikus szerint az a nyomás nem normális, amit a rendszer helyez a rendszert jobbítani akaró emberekre. „A pártállam részéről putyini tempóban megy a megfélemlítés, az állampárt bagatellizálni akarja az ügyet, elhallgatással, sunnyogással, a bátor emberek lehülyézésével. Ez a rendszer futószalagon termeli azokat a szakembereket, akik az igazságérzetük miatt fordulnak szembe a rendszerrel. Lehet mindenkire kimondani a “közéleti paranoiás” toposzt, de attól még jönni fognak csőstül az újabb és az újabb balhék, mert a NAV-os korrupciós botrány nem anomália, hanem a alapvető rendszer része. Ez korántsem Horváth egyszemélyes harca, mert számos szakembernek vannak még bizonyítékai, információi a velejéig rohadt rendszer működéséről. De a narancsuralmi gépezet fenyegetése sokakat visszatart még a színpadra lépéstől. Horváth Andrásnak már nem volt hova hátrálni, és lassan senkinek sem lesz, aki egy tiszta Magyarországért akar küzdeni” – írja.

„Kedves Tamás! Ha valóban egyszerű közéleti paranoiás lenne Horváth, nem ért volna meg egy érdemi vizsgálatot a bejelentése? Értem én, hogy a az elhallgatás után a kinevetés jön, majd a harc és végül győz az igazság, de miért kell neked rongy emberezni azokat, akik hisznek még a tisztességben? Mivel az újkomcsi barátaid és az ókomcsi partnereitek ott vannak még a hatalomban, én megrajzoltam az ugróiskolámat. Hol marad a te ugróiskolád? Mert ugrálni azt tudsz, látom” – zárul a levél.