Tüntetnek az elégedetlen FTC-szurkolók
A Hősök terén gyülekeztek a szurkolók az elégedetlen ferencvárosi drukkereket tömörítő Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül szervezet felhívására. A Fidesz székháza előtt is tüntetnek.
Az eredeti terveknek megfelelően a Hősök terén gyülekeztek a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül (szszjn) szervezet felhívására a Fradi bajnoki meccseiről két éve önkéntes száműzetésbe vonuló szurkolók. A hat órára meghirdetett találkozóra tudósítónk becslése szerint ezernél valamivel kevesebben gyűltek össze. A hírek szerint többen buszokkal érkeztek vidékről.
A téren Hamberger Ádám főszurkoló beszélt. Feltette a kérdést, hogy kerülhetett Kubatov Gábor a Ferencváros élére, majd meg is adta a választ: mert a Fidesz egyik vezetője. (Harsogott is a 2Kubatov takarodj!" Bojkottra, a csapat meccseinek otthagyására szólították fel az összes szurkolót. Leszögezte, hogy a mostani akciójuk mögött nem a Jobbik áll. Felhívásukban, amelyben a megmozdulásra hívtak, éppen politikusmentes magyar futballt és politikusmentes Ferencvárost követeltek.
A tervek szerint a demonstrációt az FTC Üllői úti stadionja előtt folytatják, ahol fél kilenctől a csapat a Diósgyőr ellen játszik.De előtt a Fidesz Lendvai utcai székháza előtt tüntetnek, hét óra előtt valamival indultak oda a Hősök teréről.
A székház előtt Hamberger Ádám felolvasott egy Orbán Viktornak címzett nyílt levelet. Ennek lényege, hogy elfogadhatatlannak tartják politikusok (de különösen a kétes kapcsolatokkal rendelkező Kubatov Gábor) közvetlen jelenlétét a futballban, ezért felkérik a miniszterelnököt, hogy bírja távozásra a klub éléről.
A beszéd után elindultak az Üllői útra, a stadion elé. Nyolc körül már sokan gyűltek össze a stadionnál, pontosabban szemben vele, a Népliget sarkánál. Egyelőre ott várakoznak, hogy a fél kilenckor kezdődő meccsre megérkezzenek a stadionon belül szurkolók, és várhatóan a a 2. félidőben sorakoznak fel közvetlenül a stadion előtt, ahol egyébként komoly rendőri készültség és kordonsor várja őket.
A Ferencváros egyébként a félidőben 1:0-ra vezet.
Ahhoz képest, hogy az eredeti tervek szerint tiltakozásra készültek, sőt, a diósgyőri ultrák bejelentették, a második félidőre elhallgatnak, hogy behallatszódjon a tiltakozók hangja a stadionba, ebből semmi nem lett. A vendégek buzdítják saját csapatukat, a kint tiltakozók pedig lelkesen szurkolnak a csapatuknak. A vége amúgy 6:2 lett a Ferencvárosnak.
A meccs után a rendőrség tartotta távol egymástól a benti szurkolókat és a kint tiltakozókat, ennek ellenére távozáskor szidalmazták, köpködték egymást.
Bár korábban arról is lehetett hallani, hogy később Kubatov Gábor soroksári háza elé készülnek, a meccsel az akció is véget ért, hazamentek a legények.