Tüntetés lesz szombaton a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál, akkor érkezik meg a Tudásmenet

Szombat délután érkezik a Tudásmenet Budapestre, zárásként a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt tüntetés lesz.

2023. január 5., 13:39

Szerző:

„Január 7-én, szombaton 16:30-ra tüntetést hirdetünk meg, hogy megünnepeljük a Tudásmenet Budapestre érkezését, és hogy megmutassuk: 2022 csak a kezdete volt az oktatási mozgalomnak!” – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, hétfő reggel elindult a hatnapos „Tudásmenet az oktatásért!” című esemény, ezzel nem kellett sokáig várni, hogy a tiltakozások idén is folytatódjanak az oktatásban. A több napos demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom hirdette meg az elmúlt év végén. Útközben oktatási fórumokat tartanak, ezáltal hívják fel a figyelmet az oktatás különböző problémáira.

A szombati tüntetésen felszólalnak majd a Tudásmenet szervezői is, mellettük diákok, kirúgott tanárok, szakszervezeti képviselők és a Tanítanék Mozgalom is. A Tudásmenethez Budapesten először 11 órakor a cinkotai MOL-benzinkútnál lehet csatlakozni, majd fél háromkor a Kerepesi út és az Örs vezér tere által határolt parkos részen, később pedig a Puskás Ferenc Stadionnál, írja az eduline.hu.

Kiemelt kép: a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai tüntetnek az oktatásért. Fotó: Kölcsey Ferenc Gimnázium)

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.