Szenzációhajhász, uszító firkászok! - nem tetszett a szurkolóknak, ahogy a sajtó beszámolt a Deák téri vonulásról

2020. május 29., 11:25

Szerző:

Hiába volt nyilvánvalóan törvénytelen a csütörtök esti, rasszista Deák tér felvonulás, a

résztvevő szurkolóknak nem tetszik az, ahogy a média szerintük beszámolt az esetről. 

"HAZUG MÉDIA" -

ezzel a felütéssel kezdi bejegyzését a Szurkolók Magyarországért elnevezésű Facebook-oldal, amelynek több, mint 7 ezer kedvelője van. 

A Mi HazĂĄnk Mozgalom megemlĂŠkezĂŠse a DeĂĄk tĂŠri kĂŠselĂŠs ĂĄldozatairĂłlFüstbombák a Deák téri felvonuláson. 

Mint írják,

"szánalmasnak tartjuk, hogy különböző ideológiákkal és/vagy politikai pártokkal próbálnak minket összemosni.

Bármily nehéz is lehet ezt felfogni, minket egyetlen dolog tart össze. Ez a lelátók világa; a klubjaink, azon felül pedig egységesen egyetlen zászló: a piros-fehér-zöld."

Ugyanakkor érthetetlen, hogy lehetett a kijárási korlátozások ellenére megtartani egy tüntetést Budapest belvárosában úgy, hogy az nyíltan rasszista volt. Noha hivatalosan nem tüntetésnek nevezték el a rendezvényt,

Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában is ezt a kifejezést használta.

Így még furcsább, hogy a rendőrség miért nem lépett közbe. 


A helyszínen egyébként Dzsudzsák Balázs is megjelent. 

19:04

A sekély és melegedő élővíz nagyon hamar oxigénhiányhoz és így katasztrófához vezethet a halállomány területén, és úgy tűnik, már a lehalászás sem százszázalékos megoldást, a baj igen nagy.

18:35

A BRFK részletes választ küldött szerkesztőségünknek azzal kapcsolatban, mi is pontosan a sorsa a Szabó Bálint szegedi ügyvéd által belengetett budapesti gazdatüntetésnek. A rendőrség információi szerint a kért útvonalra már korábban bejelentett rendezvények miatt augusztus 20-ára nem kaptak területfoglalási engedélyt, de a tüntetést megtarthatják, csak éppen a belvárosba nem mehetnek be.

16:01

Kedd éjfélig hőségriadót hirdettek a tikkasztó hőmérséklet miatt. A forróság a házi kedvenceink szerveztét is megviseli. Önfeledt futkározás közben is megtörténhet a baj, de egy közös utazás során is túlhevülhetnek az állatok. Minden esetben a gazdik felelőssége a hőguta elkerülése.