Túlélő üzemmódban a földjüktől megfosztott hortobágyi gazdák

– Kész, befejeztem! Nincs tovább! Pedig nekem húsz hektár is elég lett volna, mert csak 140 birkám van. De ennyit se kaptam, hiába pályáztam. Odaadták a váncsodi földeket egy pesti embernek, akit errefelé még senki nem látott. Két családom van, az állatokból élünk, de legelő nélkül vége az egésznek. Elmegyek közmunkásnak, ott nem kell csinálni egész nap semmit. Annyit ott is megkapok, hogy ne haljak éhen.

A váncsodi Újhelyi Imre panaszkodik így. A most 51 éves juhász 35 éve él állattartásból, de azt mondja, legelő híján vágóhídra viszi az állatait. Igaz, ezzel már 2013-ban is fenyegetőzött, amikor kiderült, hogy sikertelenül pályázott az állami földbérletre. Mégsem számolta föl az állományt. De hol eteti három éve a birkákat?

Buj Gyula ott állt 530 birkával, talpalatnyi föld nélkül    Fotók: Sopronyi Gyula

– A kanálisparton, onnan senki nem zavar el – mondja Újhelyi Imre. – Meg aztán van olyan váncsodi gazda, aki megengedi, hogy ráhajtsam a birkákat a legelőjére. De nem ilyen újfajta nyakkendős parasztról beszélek, hanem aki itt él a faluban. Ismerjük egymást gyerekkorunk óta. De ez így nincsen rendjén: hát miért kap állami bérletet nálunk egy olyan ember, aki Pesten lakik? Nem kell neki a legelő, csak az állami támogatás, én meg itt lakom, mégsem adnak mezőt a birkáimnak.

Három éve tart a Berettyóújfalu környéki állattartó gazdák és a különböző állami szervezetek, hatóságok küzdelme. A környékbeli állami legelők döntő része a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében van, leginkább azért, mert rengeteg errefelé a természetvédelmi terület. Növényt termeszteni nincs sok értelme, az élővilágot leginkább a legeltető állattartással lehet „karbantartani”. Az elmúlt évtizedekben több tucat gazda rendezkedett be az állattartásra, s mivel a legelőket nem lehetett megvásárolni, az államtól bérelték őket. A 2013–14-es állami földbérletpályázatok azonban felborították a status quót: a nemzeti park jórészt vadonatúj jelentkezőknek adta át a legelők bérleti jogát – annak ellenére hogy az új bérlők többsége nem a környékbeli falvakban lakott, nem voltak sem állataik, sem állattenyésztési tapasztalataik. A Berettyóújfalu környéki valódi állattartó gazdák hoppon maradtak, egyik pillanatról a másikra elveszítették addig használt legelőiket. Ráadásul – miként egyikük bevallotta – korábban többségük szimpatizált a Fidesz-kormánnyal, így elképzelni sem tudták volna, hogy az állam épp őket fogja megfosztani a megélhetésüktől.

Nem nehéz kitalálni, mi történt: elég annyit felidézni, hogy 2004 előtt egyáltalán nem volt tülekedés a nemzeti parki legelőkért, ám amint Magyarország belépett az Európai Unióba, a földalapú támogatások egy pillanat alatt felértékelték még ezeket a rossz minőségű földeket is. Különösen a természetvédelmi oltalom alatt álló részeket, ahol különböző kiegészítő támogatások is járnak a legelők után. Errefelé hektáronként évente akár 120–150 ezer forintos támogatás is bezsebelhető, vagyis egy 150 hektáros föld után a bérlő évente több mint 20 millió forintot kasszírozhat. Gőgös Zoltán, az MSZP agrárpolitikusa már évekkel ezelőtt azt állította: az állami szervezetek tudatosan játszották át a helyi gazdák által használt állami földeket egy „csókos körnek”, amelynek tagjait kizárólag a támogatások megszerzése motiválta.

Gőgős Zoltán (középen) állítja: az állami földeket átjátszották egy „csókos körnek"

A botrányos pályáztatást köve­­tően több eljárás is indult az ügyben. Vizsgálódott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is, valamint a hoppon maradt gazdák polgári pert indítottak az új bérlőkkel kötött szerződések érvénytelenítéséért. Ez utóbbi kereset épp a Kúria előtt van, eddig az összes bírói fórum elutasította. A Kehi nem talált bűncselekményre utaló adatot, szabálytalanságokat azonban igen, ennek nyomán néhány új bérlővel fel is bontották a szerződést. A rendőrség most jutott el odáig, hogy lezárta a nyomozást. Az egyik szálat elejtették, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda határozata szerint ugyanis nem állapítható meg, hogy költségvetési csalás történt volna, azaz a nyertes pályázók „csalárd módon kizárólag a költségvetési támogatás megszerzésére törekedtek volna”. A másik szálat – a fiktív lakcímek ügyét – viszont eredményesen nyomozták végig, és közokirat-hamisítás miatt vádemelési javaslattal küldték át az aktákat az ügyészségnek.

A feljelentő berettyóújfalui gazdák ugyanis kiszúrták, hogy a nyertes pályázók közül hárman – akik valójában az ország másik részében laknak – olyan környékbeli címeket adtak meg saját lakóhelyként, ahol évtizedek óta nem él senki. Pusztában álló, romos házakról van szó – ezt a rendőrség is tisztázta.

– Ha a hatóság szerint is hamis adatok felhasználásával jutott állami földbérlethez három ember, azaz jogtalanul vették fel az elmúlt években a különböző földalapú támogatásokat, akkor ez miért nem számít csalásnak? – teszi föl a kérdést Gőgös Zoltán. Szerinte a nemzeti parknak és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak is be kellene perelnie a három bérlőt, hogy visszaköveteljék tőlük a felvett támogatási pénzt.

A rendőrségi határozat szerint egyébként a különböző hatóságok az elmúlt két évben többször is ellenőrizték az új bérlőket, és azt állapították meg, hogy mindannyian rendelkeznek a pályázatukban vállalt állatállománnyal.

– Na, akkor elmesélem, hogy megy errefelé az ellenőrzés – mondja erről Rezes Gábor mezőpeterdi gazda, aki szintén régóta foglalkozik birkatartással és szintén alulmaradt a földbérletpályázaton. – A flaszterparasztok összefogtak, és közösen bérelnek vagy 60-80 marhát. Hogy, hogy nem, valahogy mindig előre értesülnek arról, ha valamelyikőjükhöz be akarnak kopogtatni a hatósági emberek. Az ellenőrzés idejére azt a 60-80 marhát áthajtják az adott legelőre, másnap meg visszaterelik az állatokat a régi helyükre. Persze könnyen ki lehetne szúrni, hogy az összes legelőn mindig ugyanazok az állatok legelnek, csak hát az ellenőrök ritkán mennek közel a marhákhoz, inkább megállnak a mező szélén, és onnan számolják meg az állományt. Nem csoda, ha mindig mindent rendben találnak.

Gőgös Zoltán szerint még a felületes ellenőröknek is fel kell hogy tűnjön: számos bérlő földjén egyáltalán nem folyik legeltetés. Az agrárpolitikus azt mondja, feljelentést tesz természetkárosítás miatt, hiszen az állam rábízta a természetvédelmi területeket az új bérlőkre, akik kizárólag a legeltetéssel óvhatnák meg a környék gazdag élővilágát, ha viszont ezt elmulasztják, azzal bűncselekményt követnek el.

A környékbeli gazdák két évvel ezelőtt azzal fenyegetőztek, hogy vágóhídra viszik az állataikat, mivel az állami földek elvétele miatt nem tudják hol legeltetni a birkákat és a marhákat. De ha ma körbenézünk Berettyóújfalu környékén, azt látjuk, senki nem vált meg az állataitól. A gazdák ugyanis „túlélő üzemmódba” kapcsoltak. Mivel mind­­annyian bíznak benne, hogy előbb-utóbb vissza­­szerezhetik az állami bérleteket, más-más módszerrel ugyan, de megpróbálják túlélni a nehéz időszakot.

Rezes Gábor, aki kétszáz állatot tart, szokatlan megoldással váltotta ki a legeltetést:

– Tavaly „üdültek” a birkáim. Nem volt legelőm, ezért egész nyáron bennmaradtak a hodályban. Emiatt kénytelen voltam berakni egy légkondicionálót, de még így is elpusztult néhány állat. Idén kiadtam bérlegeltetésre a birkákat, ami viszont igen drága mulatság.

A berettyóújfalui Mavranyi Zsigmond heves természetű gazda, többször is összetűzésbe keveredett már az új bérlőkkel. Csoda, hogy még nem indult ellene rendőrségi eljárás.

– Én bizony ráhajtom a birkákat az állami földre. Hát dögöljön meg annyi jószág? Egy fenét. Előfordult már, hogy meg kellett szorongatnom egy nyakkendős paraszt torkát. Nekem ugrott, hogy mit keresek az ő földjén. Mondom neki, lassabban egy kicsit, én nem müzlin nőttem fel, hanem avas szalonnán. Aztán megmutattam neki, merre van a hazafelé.

Buj Gyula több mint négy évtizede él birkatartásból. 1973-tól bérelt 65 hektár legelőt a mezőpeterdi határban, először a helyi téesztől, majd az államtól, végül a nemzeti parktól. Három éve is pályázott, de helyette egy budapesti jelentkező kapta meg a földbérletet. Buj Gyula ott állt 530 birkával, talpalatnyi föld nélkül.

– Megegyeztem a pesti sráccal. Neki csak a támogatás kell, ezért írtunk egy papírt, hogy ő veszi föl a föld után járó támogatásokat, cserébe én ingyen használhatok 30 hektárt a legelőből – mondja a juhász. – Ez persze csak arra elég, hogy ne kelljen eladnom az állatokat. Haszon nincs, egy ideje a tartalékaimat élem fel. Sokáig nem mehet így.

Buj Gyula is bízik benne, hogy visszakapja korábbi bérelt földjeit. Váltani, ha akarna sem tudna. „Genetikailag” juhász, nem is ért máshoz. Áll a birkái között, és nézi őket. Ismeri mindegyiket, szerinte ha rámutatnánk bármelyikre, és utána beforgatnánk a nyájba, két perc alatt megtalálná. Felismerné a pofáját, pont olyan egyedi, mint az emberi arc. Azt mondja, ő már nem tudna élni a birkái nélkül.