Tudta, hogy a Coca-Cola is magyar?
Az élelmiszereknél már elérte a kormány, hogy a boltokban nyolcvan százalék legyen a hazai termékek aránya – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Világgazdasággal.
A lap szerdai számában megjelent interjúban a miniszter elmondta, hogy 80-85 százalék a magyarországi termék a boltok polcain, de kiemelte, hogy aki Coca-Colát iszik, az is magyar terméket fogyaszt, mert az ital minden összetevője hazai. (Azt nem mondta, hogy például a Tesco is magyar, mert magyarok dolgoznak az üzletekben.) Ennél a szintnél már aligha mehet lejjebb az import aránya, mert gyarmatárú és idényjellegű importtermék mindig lesz.
Azt állította, hogy a földforgalmi törvény elérte céljait, a külföldiek nem tudnak földet vásárolni, a nagybirtokok, illetve a közepes birtokok arányát pedig módosítják, mert az szeretnék, hogy a földhasználatból nyolcvan százalék legyen a családi gazdaságoké, húsz százalék pedig a nagybirtokoké.
A miniszter a sertéspestis kapcsán elmondta, hogy van védelmi tervük, annak alapján korlátozzák a magánforgalmú élelmiszer-behozatalt, fokozottan ellenőrzik a határsávot, és állategészségügyi képzést tartanak. Mindent megtesznek, hogy Magyarországra ne jusson be a fertőzés – jelentette ki.