Trump bukott főtanácsadója csodálja Orbánt, a Fidesz mellett beszáll a EP-választási kampányba

2018. november 16., 21:34

Szerző:

Az RTL Klub Híradójának sikerült készítenie egy exkluzív interjút Steve Baannonnal, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadójával.

Az amerikai elnök 2016-os megválasztásában kulcsszerepet játszó alt-right portál, a Breitbart volt főszerkesztője egy edinburghi konferencián áll színpadra, ahol beszélgetés egyik pillanatában a BBC riporterének, Sarah Smithnek azt mondta, ő a sajtószabadság híve, és nem hiszti, hogy Orbán Viktor korlátozza a sajtószabadságot Magyarországon. Ennek kapcsán Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója a közönség soraiból kérdezte meg tőle, mi a helyzet azzal a májusi budapesti konferenciával, amelyen Schmidt Mária meghívására ő is felszólalt, és amelyre a szervezők nem engedték be a kereskedelmi televízió stábját. Steve Bannon erre úgy válaszolt, nem tudta, hogy az RTL Klub ki volt tiltva, és örült volna, ha a televízió stáb jelen van az előadásán és keménye kérdéseket tesznek fel neki.– Nem értek egyet azzal, hogy újságírókat bárhonnan is kitiltsanak – fűzte hozzá.

Az RTL Klub Híradója ezután ültette le egy exkluzív interjúra Steve Bannont, aki elárulta, először a 2015-ös menekültválság idején figyelt fel, és folyamatos kapcsolatban vannak. Nagy csodálója Orbán Viktornak – jegyezte meg –, akivel többször találkozott, ő pedig a 2019. május 26-29-i EP-választásokig sokat jön még Magyarországra. Szélsőjobboldali mozgalma, a populista pártoknak világszerte segítő Movement a Fidesszel együttműködve közvéleménykutatásokat fog készíteni Magyarországon, de ő közvetlenül nem fog tanácsokat adni a magyar miniszterelnöknek.

Steve Bannon 2017. augusztus 18-ig volt Donald Trump stratégiai főtanácsadója. Kevesebb mint egy héttel azután rúgták ki, hogy a virginiai Charlottesville-ben tartott szélsőjobboldali-neonáci felvonuláson kitört az erőszak, egy ember pedig meghalt. Az amerikai elnök ezt úgy kommentálta, hogy „több fél” (many sides) is felelősséget visel az erőszakért, ezt a fordulatot pedig állítólag a stratégiai főtanácsadója találta ki. Steve Bannon és az ő emberének számító, nem sokkal utána szintén kirúgott Gorka Sebestyén ekkor már hónapok óta vívta belső hatalmi harcát a befolyásért az amerikai elnök veje, Jared Kushner fémjelezte platformmal szemben.

Steve Bannon egyébként húszezer dollárt kapott a májusi budapesti fellépéséért magyar adófizetői pénzből, azt pedig hogy Magyarországon nem korlátozzák a sajtószabadságot, végül is csak a Népszabadság nyilvánvalóan politikai okokból történő bezárása, rengeteg orgánum kormányközeli kézbe vétele és az RTL Klub májusi kitiltásához hasonló allűrök cáfolják.