Trükközött a költségtérítéssel Orbánék jelöltje

Lakhatása támogatására összesen 15 millió forintot vett fel három parlamenti ciklus alatt Domokos László fideszes képviselő. Domokost a kormány az Állami Számvevőszék elnökének jelölte.

2010. június 17., 13:43

Az

Index beszámolója szerint Domokosnak Budapesten és szarvasi választókerülete közelében is van lakása, a pénzt nem is lakásbérlésre költötte. Elvileg a hasonló visszásságok felderítése lesz majd a feladata.

A Blikk szerdai számában megjelentek szerint a szarvasi egyéni képviselő Domokos az elmúlt három ciklusban havi 115 ezer forint adómentes költségtérítést vett fel lakhatási támogatás címén, pedig vagyonbevallása szerint egy budapesti lakás tulajdonosa. A lap érdeklődésére Domokos maga is elismerte, hogy felvette a támogatást. Ezt azzal indokolta, hogy ugyan Budapesten van lakása, de választókörzetében, Szarvason nincs. Ez tényszerűen igaz, ahogy az is, hogy Szarvastól alig negyven kilométerre, Békéscsabán viszont lenne hol laknia, több ingatlana is van a városban és környékén. Ráadásul saját bevallása szerint a költségtérítésből nem bérel lakást. "Van költségem bőven, higgye el" - nyilatkozta a Blikknek. A lap számításai szerint Domokos az elmúlt 12 évben 15 millió forint költségtérítést vehetett fel lakhatására.

A hírportál szerint már önmagában az is sajátos, hogy az elvileg független felügyeleti szerv élére egyértelmű pártködődéssel bíró politikust, nem pedig független szakembert jelöltek. Az ÁSZ-nak ráadásul a Domokos költségtérítési ügyéhez hasonló visszásságok feltárása is a feladata.

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.