Tragikusan fiatalon meghalt Futaki Attila képregényrajzoló

Harminckilenc esztendősen, 2024. január 2-án méltósággal viselt, gyors lefolyású betegség következményeképp elhunyt Futaki Attila képregényrajzoló – tudatta a család a prae.hu művészeti portállal.

2024. január 3., 13:45

Szerző:

Futaki Attila a kortárs képregény Magyarországon és külföldön is rendszeresen publikáló, meghatározó alakja volt. A gyászhírt családja közölte a prae.hu művészeti portállal.

Futaki Attila Békéscsabán született, és már kiskamasz korában foglalkoztatta a képregénykészítés. A Magyar Képzőművészeti Egyetem mellett a firenzei nemzetközi képregényiskolában tanult. Első magyar nyelvű albuma 2009-ben jelent meg Spirál címmel a Magvető Kiadónál. Ezt követően zajos nemzetközi és hazai karrierje indult.

A fiatal művész nemzetközi hírnévre tett szert, rajzolt Percy Jackson-képregényt a Disney-nek, munkái pedig Franciaországban és Amerikában is megjelentek.

 

(Kiemelt képünk forrása: Orbán Balázs hivatalos Facebook oldala)

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.