"Tovább mennék és a négyharmadról gondolkodnék"

– Magyarok határon innen és határon túl, jelentem az oxigén palack nélküli csúcstámadás sikerült – jelenti be a győztes néhány ezernyi hívének és persze országnak-világnak a kétharmados diadalt. A sporthasonlatot bombasztikus politikai összegzés követi: "Forradalom történt a szavazófülkékben, mert kiderült, hogy rendszert váltani nem lehet, csak megdönteni és új rendszert alapítani. Ezt pedig a nemzeti együttműködés rendszerének fogjuk hívni".

Rákapcsolnak hát azok is, akik eredetileg csak győzelmet ünnepelni érkeztek, de most lám kiderült: új politikai berendezkedést is megteremtéséhez asszisztálnak. – Ria, Ria Hungária zúg fel a kórus. A tudósító gondolatai szétszaladnának: ha eddig köztársaságban, parlamenti demokráciában éltünk, akkor mi is lesz ez az új rendszer?

Morfondírozni ráérünk, most jegyzeteljünk tovább: mától a magyar emberek érdeke az első, mindennek a mércéje az együttműködés.

Este fél hétkor még nem volt jele annak, hogy alig két és fél óra múlva rendszerváltó nagygyűléssé alakul a téri buli. A Vegas Showband funkit játszott, a közönségnek talán a fele is olyan külföldinek látszott, akinek fogalma sincs, hogy miről szól az ingyen fiesta, de örült neki.

Bent a sajtóközpontban még a paprikából szép „Fidesz” feliratot viselő zsírosdeszkát sem rakták ki: még kampánycsend van, nem szabad – oktatott ki a büfés fiú.

Egy bő óra múlva a színpadon Schmitt Pál váltotta a vegasiakat, az európai parlament alelnökeként jelentette be: ilyen arányú felhatalmazást a 27-ek országaiban még nem kapott párt. Egy erős Magyarország erősíti az Európai Uniót. Már nyílt titok volt, hogy meglesz a kétharmad.

Nos ekkora győzelmet ilyen kis sokaság még nem ünnepelt a világon, hiszen a téren akkor még alig párszázan voltak. Igaz, szervezetten. Narancstáblákkal, zászlókkal, feliratokkal: itt volt Solt, Jászberény, Csákvár. És folyamatosan érkeztek az emberek a Deák tér felől, lassan megteltek a tér hátsó részén a padsorok. Már több ezren füttyögtek, amikor a téren közvetített Hír-tévé adás Tóth Józsefet nevezte befutónak, Molnár Oszkár vegyesen kapott füttyöt és tapsot. De azért a taps volt a több. Tényleg, miért is nem a közszolgálati tévé ment a téren? Hát azér'. Sok munkatársnak kell még ott jönni-menni, hogy a nemzeti együttműködés tévéje lehessenek.

És persze egyre érkeztek az újságíróktól hermetikusan elszigetelt VIP-termek vendégei. Köztük Olajos Péter, a volt MDF-es európai parlamenti képviselő, akit egyre gyakrabban emlegetnek, mint valamelyik zöld ügyekért felelős államtitkári poszt várományosát.

– A kétharmad az országnak mindenképpen azt jelenti, hogy olyan kormány lesz, amelyik bátran hozzáfoghat nagy jelentőségű változtatásokhoz – például az önkormányzati rendszer átalakításához –, melyekhez az elmúlt húsz évben egyetlen kormánynak sem volt felhatalmazása. A Fidesz most valóban bármit megtehet, amit az ország érdekében jónak lát.

– És ez mit jelent a demokráciának?

– Nem hiszem, hogy ez ártana a demokráciának. A kétharmados törvények gyakorlata jellemzően magyar sajátosság, a nyugat-európai demokráciák többségében az ötven százalékkal szinte bármit végig lehet vinni, mégsem tesznek meg senki semmit, ami ellentmondana a demokráciának. Az európai unió keretein belül minden ilyen félelem a valóságtól elrugaszkodott vagy a vicclapokba való.

Pálffy István már nem tévésként, hanem kereszténydemokrata képviselőként érkezik

– Szerinted kétharmad mit jelent az egyharmadnak? Alig hihető, hogy a 168 óra olvasóinak többsége is a Fideszre voksolt volna.

– Hát ez a szomorú dolog. Mert itt valójában egy új, egységes nemzeti táborról van szó, amikor a kétharmadról és a három harmadról beszélünk. De én tovább is mennék és a négyharmadról gondolkodnék.

– Nem sok az egy kicsit?

– Nem. Mert ha hozzávesszük Magyarország tízmillió lakosához azt a kárpátmedencében élő, körülbelül három és félmillió magyart, akiknek ez a kormány új lehetőségeket kíván biztosítani, és velük új gazdasági-kulturális integrációt szeretne megvalósítani, akkor még egy harmadot rátehetünk. És itt térek vissza a kérdésedhez: aki egy pártra, vagy képviselőjére adott szavazatával kívül esik a kétharmadon, a nemzeti ügyeken kívül azért nem kerülhet. Nekünk az ő képviseletükről, érdekeikről is gondolkodnunk, gondoskodnunk kell.

Nem félti a többségtől a kisebbséget a külügyér Németh Zsolt sem.

– A demokráciáért azért nincs oka senkinek sem aggódni, mert egy rendszerváltó, tehát a demokratikus elkötelezettségében megkérdőjelezhetetlen politikai erő nyerte meg a választásokat. És a mi célunk a rendszerváltás értékeinek kiteljesítése. Összegezve: ennek az időszaknak kell végre immáron demokratikusnak lennie csak igazán, ami most következik.

– Igen ám, csak úgy látszik, hogy az ellenzék egyharmadnál kevesebb képviselővel sem törvényjavaslatot, sem módosító indítványt nem tud benyújtani.

– Nézze volt már hasonló helyzet 1994 és 98 között.

– Igen, Horn Gyuláék akkor nagyvonalúak voltak a kisebbséggel.

– Gondolom, ezt a bizalmat mindenképpen meg kell adni a Fidesznek is. Lehet bízni abban, hogy egyéneiben és közösségeiben ez a párt is nagyvonalú politikai képződmény.

Úgy legyen. Elmúlt fél kilenc. A kivetítőn Lendvai Ildikó tűnik fel. Megtapsolják, amikor elismeri a vereséget, ám nevetésorkán fogadja szavait arról, hogy a párt nem tudta megvédeni magát a haszonlesőktől. – Most énekeld el szépen az internacionálét! – kurjantja egy reszelős hang. Majd lemondásakor szavalókórus zúg végig a téren: elkúrtad, elkúrtad, elkúrtad.

Már tetőfokon a hangulat, a hírtévé a köztársasági elnököt várja, de a kivetítőn narancs felirat jelenik meg. Köszönjük Magyarország! Ez jelent valamit. És csak egyet jelenthet. Bizony: felszabadult kiáltás hullámzik végig a tömegen. Megjött a Viktor. A miniszterelnök-jelölt pedig bejelenti, hogy egy forradalom győzött. Elmondja, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében új szabályok érvényesek: a kormány irányításával az állam feladata lesz a szabályok jogszabályba öntése, betartása és betartatása. – Viktor, Viktor, zúg a tömeg. Hogy van ez? Ebben a rendszerben akkor az az új, hogy a kormány hozza a törvényeket? Hogy a parlament már nem is kell hozzá? És mi lesz a hatalmi ágak szétválasztásával?

Nos, ezen töprengjünk majd holnap. Inkább búcsúzóul még egy villáminterjú. Göndör hajú, pöttöm fekete kisfiú színes kendőt lobogtat, ahogy a nagyok a zászlót. Te kinek drukkoltál? – kérdezem tőle. Én? Hát az anyukámnak – felel határozottan, majd megtoldja: meg a nagyinak is. Összenevetünk a kis csápolóval, anyuval, nagyival. Saját kis közmegegyezésünk már megvan, tán csak beleillik majd valami nagyobba is.