Férje próbálta meg kihúzni a villámárvízből a tótvázsonyi nőt, aki hiába kapaszkodott belé, az áradás elragadta
Egy 66 éves nő halt meg a viharban még vasárnap, miután elsodorta egy villámárvíz a Veszprém megyei Tótvázsonyban, számoltunk be a tragédiáról korábban.
Az asszony a férjével a kertjük végében levő hídpillért akarta megtisztítani a vízfolyás hordalékától, de belecsúszott a vízbe. Mint kiderült, a házaspár kertjét átszelő patakocska duzzadt meg. A szörnyű pillanatokat a nő 78 éves férje, Pintér Lajos idézte fel a Blikknek:
próbálta kihúzni a vízből, de leszakadt a nőről a kabátja, az áradás pedig végül elnyelte az asszonyt.
„A dombról észrevettem, hogy a feleségem, Marika vissza akart jönni a hídon, de a hetvencentisre duzzadt vízben eltévesztette az átjárót. Láttam, amint a sodrás kiütötte a lábát és már vitte is. Marika után gázoltam a vízbe, próbáltam kihúzni, közben még az esőkabátját is letéptem róla. Ő is küzdött, kapaszkodott belém, de esélyünk sem volt az áradattal szemben. Kétszer ki tudtam emelni a fejét a vízből. Aztán elernyedt. Tudtam, hogy itt a vége” – mondta a férfi. Mint mondta, sosem felejti az utolsó mondatát: „Öcsi, segíts!”
A közelben volt néhány fát gyűjtő ember, akitől Pintér Lajos üvöltve kért segítséget, de azok elszaladtak.
A lap riportja szerint a telekhatáron egy villanypásztor-kerítés is van, aminek a tövébe beakadt a nő teste. De a víz olyan erővel robajlott lefelé, hogy átpréselte a szűk résen, és kíméletlenül vitte, görgette tovább. Az asszony holttestét 70 méterrel lejjebb emelték ki a katasztrófavédők.