Tombor András cége a milliárdos BKV-tender nyertesei között
Tavaly ismét nekifutottak a BKV járműveinek és épületeinek takarításáról szóló közbeszerzésnek, amit ezúttal eredményesnek nyilvánítottak. Az autóbusz-, villamos-, metró-, HÉV- – bár ez az üzemág állami kézben van – járműtelephelyek, járművek és állomások, valamint az irodaházak és egyéb létesítmények takarítására vonatkozó tenderre hat cég nyújtott be ajánlatot, a BKV idén márciusban három nyertessel kötött szerződést. Az erről szóló hirdetmény ma jelent meg az unió hivatalos értesítőjében – írja a hvg.hu.
A nyertesek között található a PQS International Kft., amely a Renomé társaként 2008 óta szerződéses partnere a BKV-nak. De a Renoméval ellentétben a szerződés lejárta után sem esett ki a pikszisből, és 2012-ben több részszerződést is sikerült megcsípniük. Így ők kapták meg a metró- és HÉV-járműtelepek, állomások, üzemi területek és járművek takarítását. A győztesek között van a BBM Budaber Zrt. is, amely eddig az M4-metróvonal utasforgalmi és üzemi területek, állomások tisztaságáért felelt.
Bekerült a BKV-tender győztesei közé a DIG HUNGARY Kft. is A cég többségi tulajdonosa 2015 októbere óta az EMPTIO Investment Kft., amelynek viszont egyetlen tulajdonosa Tombor András, akit Orbán Viktor miniszterelnök titkos tanácsadói között tartanak számon, akárcsak Habony Árpádot.
A BKV a fenti három cégtől rendelt takarítási szolgáltatást 2,87 milliárd forintért. A szerződés három évre szól, de két évvel meghosszabbítható. A szerződés összege 30 százalékkal változhat a megrendelt szolgáltatásoktól függően.
Tarlós István korábban szóban és tettben is jelezte: nem akarja, hogy a Habony–Rogán–Tombor-érdekkör a budapesti közbeszerzéseken szedje meg magát – emlékeztet a portál.