Toller emlékét is gyalázza Wittner Mária
Bővebben is kifejtette Horn Gyulával kapcsolatos gondolatait Wittner Mária.
„Köszönöm szépen Önnek, hogy Horn Gyulát a nemzet nagy királyának kiáltotta ki. Ha nem tudná, Horn Gyula hóhér volt. Hóhér volt a javából. És most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni” – mondta Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön a parlamentben az új alkotmányra vonatkozó javaslatok együttes általános vitája során Novák Előd jobbikos képviselő kritikus szavaira reagálva.
Ezzel kapcsolatban kereste meg a
Bors OnlineWittner Máriiát, aki kifejtette, Horn Gyula jelenlegi állapotát a jóisten büntetésének tekinti.”Nem kívánom a halálát, de megkapja a büntetését, még itt a Földön. Ezt kapta meg Toller is, ő sem tudott meghalni, mert királyt csinált a böszméből” – mondta portálnak a képviselő, aki ezen mondatával vélhetően Pécs 2010-ben elhunyt polgármesterére, valamint Gyurcsány Ferencre utal.