Tölgyessy: Hogy miért jó ez az SZDSZ-nek?

– Érthetetlen, hogy miért támogatta az SZDSZ a kormányátalakítást, annak ellenére, hogy nem értett vele egyet – mondta Tölgyessy Péter politikai elemző az InfoRádióban – A Fidesz kezében igazán csak egy erősebb eszköz van, a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása. Ehhez azonban a pártnak olyan kormányfő-jelöltet is kellene találnia, akit a szabaddemokraták nehezen tudnak visszautasítani.

2008. május 14., 11:00

– Szinte bizalmi szavazás volt a Gyurcsány-kormányról kedden a parlamentben a kormányszerkezet átalakításáról szóló voksolás - mondta az InfoRádióban Tölgyessy Péter. Az SZDSZ volt elnöke, aki annak idején a Horn-kormány politikája miatt lépett ki a pártból, kiemelte: ennek az volt az üzenete, hogy az SZDSZ valamivel nem ért egyet, és mégis megszavazza, vagyis mintha az SZDSZ továbbra is tagja lenne a koalíciónak.

Ez azt jelzi a szocialista frakció és párt felé, hogy "megy ez majd, hogy csak így tovább. Meg lehet győzni az SZDSZ-t. Az először megszavaz egy-két ilyen törvényt, aztán még többet, aztán az adótörvényeket is, amelyekben nem lesz adócsökkentés, és végül a költségvetést is" – vélekedett Tölgyessy Péter – Ez az egész azt igazolja a szocialisták számára, van esély akár két évig is a kisebbségi kormányzásra – aztán meg majd segít valami.

A politikai elemző nem érti, hogy miért jó az SZDSZ-nek, hogy bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek. Tipikus értelmiségi pártnak tűnik újra az SZDSZ, amely nagyokat mond, szépeket beszél, és utána a szavazásnál ellenkezően cselekszik - csakhogy pont ezzel morzsolódott fel az SZDSZ támogatottsága - emelte ki.

Tölgyessy Péter kifejtette: az új kormányszerkezet megszavazásának indoklása a közvéleménynek szól, de ez igazából kit érdekel, a lényeg, hogy megszavazták Gyurcsány Ferencnek, amit akart, vagyis szinte belül vannak a koalíción. A kérdés az, hogyan lesz az SZDSZ-nek ekként új identitása - mondta a politikai elemző, aki szerint a szabad demokratáknak nem az a dolga, hogy nagy pártként valahogy elevickéljenek a következő választásokig, hanem hogy a jelenlegi három százalékos támogatottságról öt százalék fölé kerüljenek.

"Most viszont hétről hétre felszínen tartja Gyurcsány Ferenc kormányát. Nem hiszem, hogy ez az erős útja az SZDSZ újra jelentős párttá tételének" - fejtette ki.

"Gyurcsánnyal nem megy"

Tölgyessy Péter szerint az SZDSZ-nek látnia kell, ez neki lesz elsősorban vergődés. Ennél bármi, még az előre hozott választás is jobb számára. Nem lopakodhat vissza csendben Gyurcsány Ferenc háta mögé. Ha újra akarja kötni a koalíciót, akkor elemi érdeke, hogy őszre a szocialisták új miniszterelnököt keresessenek. Ehhez pedig ismételten világossá kellene tennie a szocialisták számára, hogy Gyurcsánnyal nem megy. Ám ehhez nem elegendő, ha egy-egy interpellációkor nemet mond - vélekedett a politikai elemző.

Tölgyessy Péter kifejtette: a szocialisták egyelőre még reménykednek a csodában. A kormányátalakítással a miniszterelnök biztosította, a nyári szünetig még biztosan ő lesz a főnök. De személyi döntéseivel Gyurcsány Ferenc igencsak belegázolt a szocialisták régi elitjébe. Az SZDSZ magatartásától függetlenül is az MSZP jobban teszi, ha a nyári szünetben alaposan végiggondolja fordíthat-e támogatottságán Gyurcsánnyal, akki láthatóan Orbán Viktor módjára a kudarcok után is végsőkig maradni akar - tette hozzá.