Állítólag túl alacsony a tojás ára – Ön szerint is?

A tojásszövetség szerint az elmúlt időszakban annyit csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát.

2024. augusztus 26., 11:41

Szerző:

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, mivel a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani, ősztől áremelésekre lesz szükség a tojás piacán. A szövetség szerint ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, amelynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek – tették hozzá.

A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek. Így az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg – vélekedett a szövetség.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon – összegezték.

Jó hír a méz kedvelőinek és a méztermelőknek

Az ukrán importból származó méz mennyisége meghaladta az előírt több mint 44 ezer tonnás uniós kvótát, így az Európai Bizottságnak (EB) két hete van megindítani a folyamatot, melynek következtében ismételten csak vám megfizetése mellett érkezhet méz Ukrajnából az Európai Unióba (EU) – közölte az Agrárminisztérium (AM) vasárnap az MTI-vel.

Mint írták, az évente 10-20 ezer tonna mézet Nyugat-Európába exportáló magyar méhészet számára kulcskérdés, hogy az ottani piaci lehetőségeink javuljanak, mivel az oda, Európán kívülről érkező, rendkívül alacsony árfekvésű méz beszűkítette a külpiaci értékesítési lehetőségeket, és leszorította a hazai árakat.

A közlemény szerint június elején léptek hatályba azok az uniós intézkedések, amelyek a jövő június 5-ig tartó időszakra egy évvel meghosszabbították az ukrán termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli EU-s behozatalát.

Az úgynevezett autonóm kereskedelmi intézkedés (ATM) hozzáférést biztosít az ukrán gazdaság számára az EU piacához, ugyanakkor az európai mezőgazdasági szektor határozott fellépésére az EB vészfék-mechanizmust vezetett be a különösen érzékeny mezőgazdasági termékek, nevezetesen a baromfi, a tojás, a cukor, a zab, a búza, a kukorica és a méz esetében – írták.

Ennek értelmében, ha e termékek behozatala meghaladja a 2021 második felében, valamint 2022 és 2023 egészében feljegyzett behozatali mennyiségek átlagát, a vámok újra kivethetők az e mennyiségi kvótán felül érkező méztermékekre – közölték. A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság 44,4 ezer tonnában állapította meg az Ukrajnából kedvezményes, 0 százalékos vámmal behozható méz mennyiségét, a kvóta kitöltését követő tételekre 17,3 százalék vám kerül. A vészfékmechanizmust eddig zabra, tojásra és cukorra alkalmazzák.

További részletek itt.

(Kiemelt kép: Pixabay)

14:22

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.