Több tízezer vállalkozó húzza le a rolót
Több tízezer kisvállalkozó már nem is vesz online pénztárgépet, inkább lehúzza a rolót, írja a Népszabadság. A lap szerint kasszacsere még 50 ezer forintos állami támogatással is nehéz. Ráadásul ez a pénz csak annak jár, akinél még idén csilingelni kezd az új pénztárgép, és ha a rendelet nem módosul, százezer kereskedő bukhatja az ötvenezer forintos támogatást.
Sok kereskedőnek maga a pénztárgépátállás tette be végleg a kaput, az ezzel kapcsolatos költségek miatt döntöttek úgy, hogy visszaadják az ipart. Mások egyébként is befejezték volna az üzletet, mert sok helyütt az üzlet már magát sem tartotta el – ezt már a kiskereskedelmi szektort ismerő szakértőink teszik hozzá. Kiemelik: rengeteg kereskedőnek jelentenek komoly terhet – még az ötvenezer forintos állami támogatás mellett is – az átállás költségei, és akik talpon maradnak, azoknak muszáj beépíteniük az árakba az online adatkapcsolat terheit.
Az adatátvitel havonta 2300 forintba kerül, és az új gépek karbantartásigénye is növeli majd a kiadásokat: teljesen új rendszerről van szó, ami ismeretlen a kereskedőknek. Az is csak a jövőben derül ki, mennyire terhelhető a NAV rendszere, hiszen a hivatalos adatok szerint ma alig több mint tízezer kassza kapcsolódik a hatóság szervereire.
A jelenleg hatályos jogszabályok szerint csak azok vehetik igénybe az ötvenezer forintos állami támogatást, akiknél december 31-ig megkezdi működését az online pénztárgép. Tekintve, hogy a NAV tájékoztatása szerint 120 ezernél valamivel több megrendelést regisztráltak, és mindössze a tízezret haladja meg a már üzemelő kasszák száma, és szilveszterig már csak két munkanap van, százezer kereskedő bukhatja az állami támogatást – írja az Index.