Több mint testőr

Bécsi – józsefvárosi – lakásának dolgozószobájában az ő fordításában megjelent könyvek tiszteletpéldányai rég kinőtték már az e célra kijelölt polcokat, íróasztala kéziratoktól roskadozik. Nehéz elképzelni, hogyan osztja el idejét a teendők között. A nagy szerelem persze a fordítás, ami kortárs írókkal való együtt gondolkodást jelent, ám a napi megélhetés érdekében hites bírósági és rendőrségi tolmács is, miközben az egyetemen a szakma leendő gyakorlóit oktatja. Meghívásokat Ausztria távoli tájairól is kap, hiszen kedvelt íróinak felolvasóestjeit ki nem hagyná. Azt viszont csak közeli barátai tudják róla – köztük a magát büszkén e körhöz tartozónak valló újságíró –, milyen kacskaringós úton jutott el hivatásához.
Buda, csakúgy, mint annyi kortársa, ’56-ban gyermekként került Ausztriába. Otthon, Sopronban 11 évesen még hevesen tiltakozott a szülőktől rátukmált németnyelv-tanulás ellen. Ezt a szamárnyelvet soha nem fogom megtanulni – emlékezik ma akkori ellenszenvére. Becsületére váljék: alig pár esztendő múlva a jó nevű bécsi gimnáziumban töltött egyetlen tanév gyökeres fordulatot hoz. Sőt, a színosztrák környezetben szinte elfelejti anyanyelvét. Ezen szerencsére segít a Rettet das Kind Alapítvány judenaui intézete. Rövid tullni, illetve innsbrucki magyar iskolai tartózkodás után a dél-németországi Burg Kastl legendás magyar gimnáziumában végképp felfedezi anyanyelvét és a fordítást. Ír, fordít latinból, németből, hogy aztán 21 évesen már osztrák állampolgárként inkább geológia szakra iratkozzon be a bécsi egyetemen. Mert – gondolta – a fordítás nem lehet biztos kenyér, ahhoz túl nagy élvezetet nyújt!
Egyetemistaként kezd el dolgozni, egy alsó-ausztriai német cég alkalmazásában, gázmérés, barnaszén-kutatási és környezetvédelmi alapkataszter létrehozása a feladat. A cég csődbe megy, Buda utcára kerül, de jön az első fordítói siker: Monoszlóy Dezső egyik novelláját az ő átültetésében közli a Die Presse. A megélhetésért „négerként” kezd dolgozni egy munkával túlhalmozott törvényszéki fordítónak. A rendőrségi bikkfanyelv sivár, de vigasztalásul költői képet fest a magyar nyelv és a kőzet rétegeibe hatolás hasonlóságairól.
Az egyetemi képesítés végett beiratkozik a Bécsi Egyetem Tolmács- és Fordítóképző Intézetébe, közben zengő hangját felfedezi a film, a reklám, sőt a színház is: magyar szövegrészek elmondására kérik fel. Belép a Bemondók és Színészek Szövetségébe. (Az idei évtől már a Szépírók Társaságának is tagja.)
Ezek csak apró epizódok. A fordulat 1991 nyarán, egy spanyolországi nyaraláson következik be. A napi szieszta idején elkezdi fordítani Kertész Imre épp megjelent Kaddisát, ceruzával ír egy kockás füzetbe. A húsz elkészült oldalt elküldi a Rowohlt Kiadónak. Már meg is feledkezik róla, amikor jön a telefonhívás – és a megbízás. Elképesztően rövid határidőre. Csak később tudta meg, és nem is szeret róla beszélni, hogy volt már náluk egy német fordítás, ám az ő húsz oldalából más kép alakult ki. Ennyi múlik a fordításon. Ami szerinte kirakójátékhoz hasonlít, bár a részecskék néha nem illenek össze. Parti Nagy Lajost s a nyelvi leleménye miatt oly nehéznek mondott Esterházyt imádja fordítani – és hosszú listát sorol még. A magyar nyelv árnyaltabb, lazább, a németben sok mindent külön el kellene magyarázni. Amit versnél végképp nem lehet.
A nagy kérdés, mi könnyebb, rég elhunyt írót fordítani, vagy élőt. Is-is – válaszolja sejtelmesen. Előbbi nem küzd meg minden szóért, viszont nem is lehet megkérdezni. És az eleven emberi kapcsolat sem akármi. Máig szívesen emlékezik a josefstadti lakásban Kertész Imrével eltöltött napokra, amikor a Kaddis egy meg nem született gyermekért első része végső német formájában létrejött. Izgalmas játék, ahogy író és fordítója beletanul a másik gondolkodásába. Más olyan íróval dolgozni, aki jól tud németül, mint a nyelvet egyáltalán nem beszélővel. Vagy azzal, aki a fordításra átadott művet késznek érzi. Kukorelly tovább írja a könyvet – minden alkalommal más verzió érkezik, és gyakorta még csak nem is jelöli a változtatásokat. Szijj Ferenc kitűnően tud németül, és igen alapos; amit ő átnézett, az mehet egyenesen a nyomdába. Kertésznél a némettudáson kívül előny a sok évtizedes fordítói gyakorlat, ahogy Tolnai Ottónál is.
Buda azt is tudja, mekkora dilemma, ha a fordító felfedezi az író gyengeségét. Mit kell ilyenkor tenni? Lefordítani szöveghűen? A nyelv nem mindig engedi, hogy ragaszkodjunk az eredeti szavakhoz. Persze jó konzultálni a szerzővel, és a kisebbik rosszat vagy a jónál is jobbat választani. Végső esetben pedig elhagyni a lefordíthatatlan szójátékot, fogalmat. Néha gond a magyar káromkodás fordítása, különösen, ha az nem olyan igazi kocsisszöveg, hanem annál rafináltabb. A németben nincs sok változat. Buda ilyesmiről többször konzultált a magyarul is tudó, korábban irodalmunkat fordító Barbara Frischmuthtal. Később a témáról előadást is tartott egy konferencián.
A fordító azzal is szembesül, hogy több német nyelv is van. A németek szemében az osztrák „rontott nyelv”, így a fordítások többségét megrendelő németországi kiadók rendszerint „német németet” kérnek. Vagyis nem azt a rugalmasabb, délnémet változatot, amelyet Buda sajátjának tekint, hanem az északit. A bécsi fordító – ha meg akar jelenni, és e kötelezettséget az íróval szemben is fenntartja – együttműködik. Nem mindig hajlandó a kompromisszumra: Parti Nagy Lajos Mauzóleumának fordítása előtt kikötötte, hogy ezt csakis osztrákra ülteti át, hiszen beszélt nyelvről van szó. A kiadó elfogadta az érvelést. Ha Kertészről van szó, enged. Belátja, hogy őt a nyolcvanmilliós Németországban bevett nyelven kell közzétenni. Legutóbb egyébként Parti Nagy Lajos Hullámzó Balaton című novellagyűjteménye jelent meg, most pedig Tóth Krisztina Pixeljén dolgozik. Hamarosan kikerül a nyomdából Nagy Ildikó Noémi Eggyé törve című novelláskötete.
A Kaddisért 1993-ban megkapta Bécs város fordítói díját, majd 1997-ben még egyszer, akkor A holokauszt mint kultúra fordításáért. 2008-ban újabb elismerés következett: a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. És most itt az állami műfordítói díj. A döntést bejelentő illetékes miniszter asszony Krúdy, Móricz, Márai, Kertész, Esterházy fordítójaként mutatta be őt, a szakma olyan mestereként, aki egyaránt otthon van a regény, a novella, a vers vagy a színpadi mű nyelvezetében. És hozzátette, milyen fontos helyet foglal el Buda munkásságában a romániai, a szerbiai és a szlovákiai magyar irodalom. Júniusban Klagenfurtban, a díj átadásán Esterházy Péter méltatja majd a kitüntetettet. Minden bizonnyal azzal a nyelvi leleménnyel, amelynek fordítása Buda György nagy bravúrjainak egyike.